A világ egyik legrangosabb, több százezres közönséget vonzó zenei rendezvényén, amelyet a délnyugat-angliai Glastonbury kisváros közelében rendeznek minden nyáron, a Bob Vylan nevű londoni punkduó Bobby Vylan művésznéven fellépő frontembere szombaton a „halál, halál az IDF-re” jelszó skandálására biztatta az együttes rajongóit.
Az IDF az izraeli fegyveres erők (Israel Defence Forces) angol rövidítése.
A Bob Vylan szombat esti fellépése idején a színpadi kivetítőn Izraelt népirtással vádoló felirat volt látható.
A területileg illetékes megyei rendőrség hétfőn bejelentette, hogy az előadásról készült videófelvételeket áttanulmányozta, és ennek alapján bűnügyi vizsgálatot indított az ügyben.
A bűnügyi vizsgálat kiterjed a Kneecap ír rapbanda fellépésére is. Az együttes egyik tagja, Liam O’Hanna – ír nevén Liam Óg Ó hAnnaidh – ellen nemrégiben ugyanis terrorizmushoz kapcsolódó bűncselekmény címén Nagy-Britanniában vádat emeltek, miután egy tavaly novemberi koncerten az Irán által támogatott libanoni Hezbollah radikális síita milícia zászlaját tette közszemlére. O’’Hanna jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van, és az együttes közvetlenül a Bob Vylan előtt lépett fel a Glastonbury fesztiválon.
Kapcsolódó tartalom
A Hezbollah szerepel a brit kormány által terrorcsoportnak nyilvánított szerveződések listáján. A brit terrorellenes törvény alapján súlyos bűncselekménynek számít a listán felsorolt csoportok támogatása.
A Bob Vylan-duó fellépésén elhangzottakat a BBC szóvivője hétfői nyilatkozatában teljesen elfogadhatatlan antiszemita megnyilvánulásnak minősítette és kijelentette, hogy ilyesminek nincs helye a médiatársaság adásaiban.
A BBC nem sokkal korábban egy külön nyilatkozatban elismerte, hogy meg kellett volna szakítania a Bob Vylan fellépésének élő közvetítését. A cég közölte: felülvizsgálja az élő közvetítésekre vonatkozó belső útmutatásait.
A műsorszóró cégek szabályozásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) hétfői állásfoglalásában leszögezte: mélységesen aggasztónak tartja a Bob Vylan fellépésének élő közvetítését, és a BBC-nek egyértelműen kérdésekre kell felelnie.
Az Ofcom közölte azt is, hogy kapcsolatban áll a BBC-vel, és sürgősséggel további információkat szerez be az ügyben, egyebek mellett arról, hogy a BBC milyen intézkedéseket tett saját útmutatásainak betartatása érdekében.
Az amerikai külügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy visszavonta a Bob Vylan beutazási vízumát a Glastonbury fesztiválon elhangzott gyűlöletkeltő tirádák miatt.
Az együttes az idén turnézott volna az Egyesült Államokban, a washingtoni külügyi tárca nyilatkozata szerint azonban nem szívesen látott vendégek Amerikában azok, akik erőszakcselekményeket dicsőítenek.











