Guanajuato mexikói állam főügyészének hivatala szerint
a halottak mellett sebesültek is vannak, mintegy 20 embert kellett kórházba szállítani.
Claudia Sheinbaum mexikói elnök szerdán azt mondta, hogy az áldozatok között „gyerekek” is voltak, a főügyész hivatala később azonban közölte, hogy a halottak között mindössze egyetlen – 17 éves – tinédzser volt.
A helyi sajtó beszámolója szerint a lövöldözés egy esti összejövetelen történt, amelyet Keresztelő Szent János születésének keresztény ünnepe alkalmából tartottak.
A közösségi médiára felkerült videókon táncoló embereket lehet látni egy lakóparkban egy háttérben játszó zenekarral, mielőtt a lövések eldördültek.
Guanajuato évek óta Mexikó egyik legerőszakosabb térségének számít, ahol helyi bűnszervezetek rivalizálnak egymással. Kedden a tagállami vádhatóság szerint öt embert gyilkoltak meg Guanajuato más részein.
A kiemelt kép illusztráció egy korábbi, Acapulco városában történt bűnesetről (Fotó: MTI/EPA/EFE/David Guzmán)











