A hirado.hu felületén is beszámoltunk arról az amerikai sajtó számára kiszivárogtatott előzetes jelentésről, amely szerint nem sikerült számottevő károkat okozni az iráni atomprogram számára. Az elemzésre reagált a Fehér Ház, amely tagadta az elemzésben megfogalmazottakat.
Most viszont az amerikai elnök által elmondottakat erősítette meg most Eszmail Bagai, az iráni külügyminisztérium szóvivője aki közölte: az ország nukleáris létesítményei „súlyosan megsérültek” a hétvégi amerikai csapásokban.
Az al-Dzsazíra hírügynökségnek nyilatkozva Bagai nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, de elismerte, hogy az amerikai B-2-es bombázók vasárnapi bunkerromboló bombákkal mért csapásai jelentősek voltak.
„Nukleáris létesítményeink súlyosan megsérültek, az biztos”
– mondta.
Nagy a bizonytalanság Irán atomprogramjával kapcsolatban
Az iráni atomprogramot ért súlyos károkról szóló nyilatkozatokat megerősítik egyes hivatalos izraeli közlemények is. Gideon Szaár izraeli külügyminiszter szintén arról beszélt a kiszivárgott jelentéssel kapcsolatban, hogy ugyan túl korai felmérni a károkat, de azt kijelentette, hogy a programot hónapok helyett évekkel hátráltatták a vasárnapi támadások. Közben a Fehér Ház szerdán közzétette az izraeli atomenergiai bizottság közleményét, amely megállapította, hogy a fordói földalatti nukleáris létesítmény „működésképtelenné” vált a csapások következtében (az izraeli miniszterelnöki hivatal néhány perccel később megosztotta ugyanezt a nyilatkozatot az izraeli újságírókkal is).
Ugyanakkor más izraeli források, valamint az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a CNN-hez hasonló állításokat fogalmazott meg.
Rafael Grossi az ügynökség vezetője szerint van esély arra, hogy Irán magasan dúsított uránjának nagy részét Teherán szállította nem sokkal az első csapások után, és így túlélte a támadásokat.
Kiemelt kép: A Maxar Technologies 2025. június 14-i műholdfelvétele a fordói urándúsítóról a középnyugat-iráni Kom tartományban (Fotó: MTI/EPA/Maxar Technologies)











