Rakétákkal támadta Irán az amerikaiak közel-keleti főparancsnokságát, Trump azonnal reagált

| Szerző: Blazsek Olivér
Rakétákat lőtt ki Irán az amerikaiak közel-keleti főparancsnokságára Katarban, válaszul a vasárnapi natanzi, iszfaháni és fordói precíziós megelőző légicsapásokra – írja a Times of Israel. Katar lezárta a légteret, valamint sajtóinformációk szerint Donald Trump vezetésével összeült a nemzetbiztonsági tanács a Fehér Házban.

A támadásról az iráni hadvezetés felvételeket is közölt a közösségi médiában, amelyen az látszik, hogy rakéták repülnek el a katari légtérben, amelyekkel az irániak a brit közszolgálati média szerint az al-Udeid légitámaszpontot vették támadás alá. Katar időközben elítélte a bázis elleni rakétatámadást, egyúttal közölték:

a támadásban senki nem sérült meg.

Minderről az öböl menti ország külügyminisztere, Madzsíd El-Anszári adott ki közleményt, aki hozzátette:

az amerikai bázis elleni iráni rakétákat a katari légvédelem lelőtte.

A katari külügyi tárca vezetője által elmondottakat az Egyesült Államok védelmi minisztériuma is megerősítette a Times of Israel szerint.

Katarban található az Egyesült Államok közel-keleti főparancsnoksága (CENTCOM) az al-Udeid légitámaszponton, ahol megközelítőleg 10 ezer katona állomásozik, a térségben pedig összesen 40 ezer amerikai katona teljesít szolgálatot, írja az Israel Hayom.

A The Jerusalem Post szerint folyamatosan szólnak a szirénák Kuvaitban és Bahreinben is, valamint a portál szerint működésbe lépett a légvédelmi rendszer az Ain al-Asad légitámasztponton, azonba a Times of Israel arról ír a Reuters nyomán, hogy nem érte támadás a bázist az amerikaiak szerint. A portál írta még, hogy szerint Kuvait lezárta a légterét.

Trump összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot

Az Irakban és Katarban található amerikai bázisok elleni támadásokat a BBC is megerősítette, hozzátéve, hogy

időközben Donald Trump elnök vezetésével elkezdődött a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülése a Fehér Házban.

A harci cselekmények kibontakozásával párhuzamosan az Egyesült Arab Emírségek is lezárták a légteret, a Times of Israel az Axios nyomán arról ír, hogy Teherán legalább 10 rakétát lőtt ki a térségbeli amerikai bázisokra.

Megszólalt a Forradalmi Gárda: egyértelmű üzenetet küldtek a Fehér Háznak

A támadás elindítása után közleményt adott ki az Iráni Forradalmi Gárda, amelyben azt írják: egyértelmű és tiszta üzenetet küldtek a Fehér Háznak és szövetségeseiknek.

„Irán a területi integritása, szuverenitása és nemzetbiztonsága elleni támadást nem hagyja megválaszolatlanul vagy következmények nélkül maradni”

– áll a közleményben. A Times of Israel szerint a Forradalmi Gárda egyúttal megerősítette: a támadás célja a vasárnapi precíziós amerikai légitámadások megtorlása.

Reagált az IDF is: folytatjuk az iráni rezsim elleni támadásainkat

Az iráni rakétatámadás után közleményt adott ki az izraeli hadsereg (IDF) is, amelyben azt írták: folytatják a támadásokat az iráni rezsim valamennyi szerve ellen, amelyek fenyegetést jelenthetnek Izraelre.

„Egyértelmű üzenetünk van ezekkel a légicsapásokkal: sokkal több támadás tervei vannak még a tarsolyunkban”

– közölte Effie Defrin dandártábornok, az IDF szóvivője. Ezzel párhuzamosan az IDF a közösségi médiában tette közzé azokat a felvételeket, amelyek a nyugat-iráni térség felett készültek, amelyeken az látszik, hogy legalább 15 vadászgépet semmisítenek meg dróntámadásokban.

Ezzel párhuzamosan az izraeli fegyveres erők közölték, hogy támadás alá vettek egy iráni ballisztikus rakétakilövő-állást is nemsokkal azelőtt, hogy csapást mértek volna onnan Izrael Államra. A BBC szerint időközben már robbanásokat lehet hallani az iráni fővárosban, Teheránban is.

Trump után Netanjahu is összehívja Jeruzsálemben a biztonsági tanácsot

A Times of Israel élő közvetítése szerint Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő összehívta a biztonsági tanács rendkívüli ülését Jeruzsálemben este 10 órára.

Emmanuel Macron: Nincs jogi alapja az amerikai csapásoknak

Az Egyesült Államok iráni nukleáris létesítmények ellen intézett légicsapásainak „nincs jogilag megalapozott kerete” – mondta Emmanuel Macron francia elnök hétfőn oslói látogatása alatt. Az államfő hangsúlyozta: rendszerváltásra csak az iráni nép akaratából kerülhet sor, nem bombákkal, tudatta az MTI.

Ezeknek a csapásoknak nincsen semmilyen jogi alapjuk, még akkor sem, ha Franciaország egyetért azzal, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyverhez

– mondta Macron újságírók előtt egy oslói sajtótájékoztatón, amelyet Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel közösen tartott. „Hiszek a népek szuverenitásában és a területi integritásban, (…) ezért nem gondolom, hogy egy ország vezetőjének leváltásáról a nép helyett külső szereplők dönthetnének” – mondta Macron. Hasonló kísérletek a legújabb kori történelemben félresikerültek, és nem vezettek több stabilitáshoz – tette hozzá. A francia elnök arról is beszélt Oslóban, hogy a teheráni Evin börtön ellen végrehajtott izraeli légicsapásnak „semmi köze a hivatalos kinyilvánított célkitűzéshez, az iráni atomprogram megsemmisítéséhez”, és veszélyeztette iráni és külföldi civilek (köztük két francia fogoly) életét.

Először posztolt Trump az iráni támadás kezdete óta

Először posztolt Truth Social közösségi felületén bejegyzést Donald Trump amerikai elnök azóta, hogy hétfő este Irán megtorló rakétatámadást mért a Katarban található al-Udeid légitámaszpontra. A bejegyzésben az amerikai fősodratú médiát bírálja, amiért nem tudósítanak kellő tisztelettel arról, hogy milyen „nagyon szépen elpusztították” az iráni nukleáris létesítményeket vasárnap.

Szerinte ezeknek a csatornáknak ezért alacsony a nézettsége, esetleges ellencsapásról az iráni rakétatámadásért azonban nem írt.

Az iráni legfelsőbb vezető is megszólalt, akinek Trump már válaszolt

Megszólalt Ali Hámenei, iráni legfelsőbb vezető is azután, hogy Teherán rakétatámadást mért az al-Udeid légitámaszpontra Katarban. Közösségi oldalán azt írta, nem fogadják el az agressziót senkitől sem, semmilyen körülmények között. Azt is írta, hogy nem fognak behódolni senkinek sem, mivel ez „az iráni nemzet logikájából” fakad.

Szintén közösségi oldalán reagált Donald Trump amerikai elnök, aki nagyon gyengének nevezte az iráni megtorlást, egyúttal ironikus hangnemben megköszönte Iránnak a korai figyelmeztetést. Beszámolt arról is, hogy a 14 kilőtt rakétából 13-at semlegesítettek, egy pedig olyan irányba repült, ami nem jelentett fenyegetést.

„Talán Irán most már haladhatna a regionális béke és harmónia felé is, és erre bátorítom Izraelt is”

– írta. Az amerikai  elnök a békére való felhívását egy későbbi posztban megerősítette.

„Gratulálok, világ! Itt az ideje a békének!”

– írta.

Kiemelt kép forrása: Getty Images

Ajánljuk még