Lövöldözés és robbantás Damaszkuszban: keresztényeket mészároltak le a templomban

| Szerző: hirado.hu
Legalább húsz áldozata van egy öngyilkos merénylő robbantásának egy damaszkuszi templomban – közölék a szíriai egészségügyi hatóságok és biztonsági források.

A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett. A tájékoztatás szerint a merénylő

vasárnap robbantott a szír főváros zömében keresztények lakta Dveila negyedében lévő Szent Illés görög ortodox templomban.

Ez az első, keresztények ellen irányuló öngyilkos terrorcselekmény Damaszkuszban Bassár el-Aszad szíriai elnök tavaly decemberben történt megbuktatása óta.

A szíriai belügyminisztérium arról számolt be, hogy

az elkövető az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, aki az imaházba belépve tüzet nyitott a bent tartózkodókra, majd működésbe hozza a testére erősített robbanószerkezetet.

Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint két támadó volt, akik egyike volt a robbantó is.

Hamza al-Musztafa távközlési miniszter a terrorcselekmény kapcsán kijelentette, hogy az egy „gyáva cselekedet, amely ellentmond az állampolgári értékeknek, amelyek mindannyiunkat egyesítenek”. Hozzátette, hogy az állam minden tőle telhetőt elkövet „a bűnszervezetek elleni harcban”.

„Határozottan elítéljük a damaszkuszi Szent Illés görög ortodox templomban elkövetett borzalmas öngyilkos merényletet” – áll a görög külügyminisztérium közleményében. „Követeljük, hogy a szíriai átmeneti hatóságok tegyenek azonnali lépéseket az elkövetők felelősségre vonása érdekében, és tegyenek olyan intézkedéseket, amelyek szavatolják a keresztény közösségek és minden felekezeti csoport biztonságát, lehetővé téve számukra, hogy félelem nélkül élhessenek” – tette hozzá a tárca.

Az utóbbi hónapokban ismételten volt példa felekezeti, illetve etnikai erőszakra Szíriában,

különösen a drúzok, aláviták és keresztényekkel szemben.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Juszef Badavi))

Ajánljuk még