„Iszlamista bandák szimbólumának” nevezte a palesztin zászlót egy francia polgármester

| Szerző: Udvardy Zoltán
Rendőröket vernek, szembefordulnak a közintézményekkel: Franciaország egységét és biztonságát veszélyeztetik egy polgármester szerint az egyre komolyabb társadalmi és intézményi befolyást élvező iszlamista mozgalmak, így szerinte semmi helye a palesztin zászlónak a városházán. Számos baloldali polgármester viszont kitűzette ezt a zászlót.

„Az egyre feszültebb nemzetközi helyzetben, amikor a migrációs áramlások fokozódásával több regionális konfliktus is átterjedt Franciaországra és Európa többi országára is, nem lenne-e bölcsebb visszatérni az alapokhoz, és kizárólag a nemzeti zászlót és az Európai Unió zászlaját engedélyezni a hivatalos épületeken?” – teszi fel a kérdést a Le Figaro című lap, hozzátéve: „Ezzel megakadályozhatnánk, hogy a helyi önkormányzatok saját véleményük vagy választási számításaik alapján kihasználják ezt vagy azt az ügyet, és egyszer és mindenkorra garantálhatnánk a nemzetünket összetartó szent semlegesség elvét.”

Megosztó jelkép

A konzervatív lap a palesztin zászló kitűzése körül kirobbant vitáról azt írta, ez az első olyan „zászlóügy”, amely már nemcsak kisebb súrlódásokhoz, hanem élesebb hangnemben történő vitákhoz vezet.

Palesztin zászlót lenget egy tüntető Párizsban 2010. május 31-én, amikor társaival az izraeli blokád alá vont Gázai övezetbe segélyrakományt szállító, hat hajóból álló, önkéntes flottilla török vezérhajóját ért izraeli támadás ellen tiltakozik. „A Free Palestine! az erőszakos, gyilkos anticionizmus hívószavává vált a nyugati városokban, amely agresszióra buzdít és igazolja a zsidók, tulajdonuk, vallási és kulturális szimbólumaik elleni támadásokat”, írta a The Telegraphe (Fotó: MTI/EPA/Lucas Dolega)

Amikor számos franciaországi település döntött úgy, hogy az ukrán zászlót is lobogtatja a nemzeti színek mellett, miután Oroszország 2022. február 24-én inváziót indított szomszédja ellen, ezt a szimbolikus gesztust szinte egész Franciaországban átvették – emlékeztet a lap. Hasonlóképpen, amikor néha a városháza homlokzatán lobog a tibeti zászló a tibeti nép szabadságáért és emberi jogaiért folytatott küzdelmének támogatásaként, vagy az LMBTQ-közösség szivárványos zászlaja, az egység, még ha csak látszat is, gyakran teljes – fűzi hozzá a Le Figaro.

Csakhogy az eddigi összhang megbomlott, amikor több helyen a pánarab színeket felvonultató (piros háromszöggel kombinált fekete-fehér-zöld) palesztin zászlót kezdték kitűzni a francia városok polgármesterei.

Elvileg nem lehet

Így például Seine-Saint-Denis prefektusa (számos közigazgatási jogkörrel bíró, magas rangú, a közrendért is felelős, regionális köztisztviselő – a szerk.) sürgősen kérte Mathieu Hanotint, Saint-Denis (PS) polgármesterét, hogy távolítsa el a palesztin zászlót, amelyet június 13-án Palesztina franciaországi nagykövete jelenlétében tűzött ki a városháza homlokzatára.

A köztársasági joggyakorlat világosan kimondja, hogy a középületeken semmilyen körülmények között nem lehet politikai, filozófiai vagy vallási véleményt tükröző jelképeket elhelyezni. A semlegesség elve a polgárok közötti egyenlőséghez kapcsolódóan mindig elsőbbséget kell hogy élvezzen – írja a lap.


„Ennek szellemében eddig minden olyan városháza, amely egy ideig a nyugdíjreform ellen tiltakozó transzparenseket vagy feszültségeket kiváltható zászlókat helyezett ki, köteles volt azokat eltávolítani” – hoz fel példát a Le Figaro. Hogy elkerülje a kényes kettős mércét, az Alpes-Maritimes prefektusa június 16-án szintén felkérte Christian Estrosi nizzai polgármestert: távolítsa el az izraeli zászlót, amely a 2023. október 7-i terrortámadás óta a városháza épületén lobogott.

Macron támogatásával

Az izraeli lobogó kitűzése kuriózumnak számít, a palesztiné a legkevésbé sem: így például Bourg-en-Bresse-ben Jean-Francois Debat, a Szocialista Párt polgármestere, aki egy napra kifüggesztette a palesztin zászlót a France Palestine Solidarité egyesület által szervezett gyűlés alkalmával, tagadja, hogy pártpolitikai álláspontot képviselne.

A baloldali politikus az emberi szolidaritás gesztusával indokolta a zászló kitűzését, a regionális sajtóban pedig kirohanást intézett az úgynevezett szélsőjobboldal ellen, amely szerinte saját céljaira használja fel a zászlóvitát. Franciaországban gyakran előfordul, hogy az iszlamista-barát baloldal retorikájában „szélsőjobboldal”-ként aposztofálnak minden szervezetet és magénszemélyt, aki nem támogatja feltétel nélkül a migrációt és a muszlim vallás egyre erőszakosabb előretörését.

A legkevésbé sem mondható el, hogy a baloldali polgármesterek valamiféle elszigeteltségben állnának ki palesztin jelképek mellett: Emmanuel Macron köztársasági elnök egy áprilisi nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Franciaország és a Szaúd-Arábia által közösen rendezett júniusi ENSZ-konferencián Párizs hivatalosan is elismerheti a palesztin államot, ám ettől végül visszatáncolt a francia elnök visszatáncolt.

Az ellenállás szigetei

Nem minden településvezető támogatja a terrorizmussal is összefüggésbe hozott zászló kitűzését: Chalon-sur-Saône polgármestere Gilles Platret nemrég rendeletet hozott a palesztin zászlók betiltásáról a városban.

Erre azután került sor, hogy május 31-én a Paris Saint-Germain (PSG) francia labdarúgócsapata története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját, miután a müncheni fináléban 5-0-ra legyőzte győzelme után  az olasz Internazionalét. Mint azt Platret felidézte, több mint 200, 15 és 20 év közötti fiatal özönlött a belvárosba a szociális lakásokkal teli negyedekből.

„Tudják-e, hogy valamilyen sportesemény zajlott?” Randalírozók a Champs-Élysées-n 2025. május 31-én (Fotó: EPA/Christophe Petit Tesson)

A „politikailag korrekt” franciaországi köznyelvben a migráns hátterű fiatalokat emlegetik így. Mint arról a hirado.hu is beszámolt, a meccs ürügyén országszerte egész éjszakás randalírozásba kezdtek a többnyire afrikai hátterű „fiatalok”: a gyújtogatásnak, pusztításnak halálos áldozatai is voltak.

Bandák a civilizáció ellen

„Sokan hangoztatták, hogy rendőröket akarnak megverni, miközben palesztin zászlókat lengettek” – számolt be a lapnak a történtekről Platret. A polgármester aláhúzta: „Ezek a zászlók ma már az iszlamista bandák összetartó erejének szimbólumává váltak. Azoké a bandáké, amelyek elszántan szembeszállnak a köztársasági intézményekkel, és véleményem szerint semmi keresnivalójuk nincs utcáinkon!”

A korábban a Köztársaságiak párt színében politizáló Platret sürgette a fellépést az iszlamista, szélőséges erők egyre inkább kiépülő „klientúrájával” szemben és „az ellen, hogy politikai pártok, hatalmas lobbik, mint például a Muzulmán Testvériség, és külföldi hatalmak, mint például az Iráni Iszlám Köztársaság, folyamatosan szítva a tüzet kihasználják a külvárosok nagy részét”.

Kiemelt kép: Tüntetés Párizsban a palesztinokért és a jelenleg terrorizmusért, korábban egy amerikai katonai attasé meggyilkolásáért és más gyilkosságokban való részvételért elítélt Georges Ibrahim Abdallah szabadon bocsátása mellett, 2024. december 21-én Párizsban (Fotó: Luc Auffret/Anadolu via Getty Images)

Ajánljuk még