A 13-as kereskedelmi televízió hatóságoktól származó értesülése szerint Észak-Izraelben és az ország központi részén is lakóépületek között csapódtak be iráni rakéták, súlyos veszteségeket okozva. Sebesültekről adtak hírt Haifán és Beér-Seván.
A haifai Rambam kórház első jelentése szerint két súlyos és két közepesen súlyos sebesültet is hozzájuk szállítottak, egyikük egy tizenhat éves fiatal fejsebbel. A helyszínen tizennégy könnyű sebesültet kezeltek a mentősök, többségük légnyomástól sérült meg.
A légiriadó után sikeresen landolt a Ben Gurion repülőtéren a Bangkokból érkező, külföldön rekedt izraelieket hazaszállító El Al mentőjárat, amely körülbelül 50 percet késett, ugyanis köröznie kellett Izrael partjainál a rakétatámadások miatt.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a légierő gépei a katonai infrastruktúrát támadták Irán nyugati és középső részén pénteken. Tucatnyi vadászbombázó hajtott végre támadást rakétaindítók, rakéták és katonai célpontok ellen Irán-szerte. „A rezsim megingatása a cél” – jelentette ki Jiszrael Kac védelmi miniszter.
Kiemelt kép: izraeli rendőrök a dél-izraeli Beér-Sevában, ahol iráni ballisztikus rakéta csapódott be lakóházaknál 2025. június 20-án (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)