Egy francia törvényhozó arról számolt be, hogy megtagadták a képviselőtől a belépést az Egyesült Államokba. Pouria Amirshahi reméli, hogy a döntést visszavonják – írta a The New York Times. A TV Libertés úgy tudja, a tervezett út célja Washington D. C., New York és Boston lett volna. A politikus a francia oldal szerint egy nemzetközi szélsőbaloldali konferencián szeretett volna részt venni Amerikában.
Az 1972-ben Iránban született Amirshahi, akinek családja 1976-ban menekült Franciaországba, azt mondta: „Nem hiszem, hogy a származásom okozta volna az elutasítást” – idézi a zöldpárti képviselőt az amerikai lap.
Irán a listán
Csakhogy itt nem csupán „származásról” beszélünk: maga Amirshahi nyilatkozta, hogy
két állampolgársággal rendelkezik.
S bár saját magáról azt mondja: „És nem arról vagyok ismert, hogy a mullahok barátja lennék”, Irán is szerepel azon 12 ország listáján, amelyekkel szemben Donald Trump utazási tilalmat rendelt el. A képviselő, aki példátlannak látja ezt a személye elleni „politikai blokkolást”, reméli, hogy a döntést visszavonják – írta a Libertation. A lap Amirshahi tervezett amerikai utazása kapcsán kiemeli: a kormány garantálta ezt az utat, a francia külügyminisztérium hivatala pedig szóbeli jegyzékkel támogatta a képviselő vízumkérelmét.
Márciusban a francia kormány azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy megtagadta egy tudós belépését az országba, miután a kutató ellenezte Donald Trump politikáját. Csakhogy az amerikai belbiztonsági minisztérium mással indokolta a lépést. Szerintük az akadémikus telefonján bizalmas információk voltak egy amerikai laboratóriumról.
Mindent a dzsihadistákért
Amirshahi A Gát (La Digue ) nevű szélsőbaloldali törvényhozó csoport tagjaival együtt tervezte utazását. A csoportot néhány más baloldali és centristapárti francia törvényhozóval együtt egy hónapja alapította egy társával a Szocialista Pártból kilépett Amirshahi. A Gát nevű csoport célja, hogy „szembeszálljanak a neofasizmus terjedésével” a liberális demokráciákban – olvasható a szintén szélsőbaloldali szellemiségű Liberation cikkében.

Amirshahi 2016-ban azért távozott a Szocialista Pártból, mert a szintén szocialista hátterű Francois Hollande, Franciaország akkori köztársasági elnök miniszterelnöke, Manuel Valls bejelentette: megvonják a francia állampolgárságot azoktól a kettős állampolgársággal rendelkező terroristáktól, akik Szíriába vagy Irakba utaztak, hogy ott dzsihadista csoportokhoz vagy
az Iszlám Államhoz csatlakozzanak.
Ekkor – a migránstömegek beáramlásának első hulláma idején – több, a szélsőbaloldal felé sodródó szocialista képviselő, közöttük Amirshahi is, tiltakozásból otthagyta a pártot.
„Antifák” élén – Budapestre
A Liberation megnyugtatja olvasóit, hogy a pillanatnyi kudarc nem veszi el szélsőbaloldali „antifasiszta” szervezet tagjainak kedvét: a jövő hét végén A Gát feltétlenül részt akar venni a budapesti Pride rendezvényén. A lap név szerint említi meg Karácsony Gergelyt, aláhúzva, hogy a többek között Chloé Ridel szocialista európai parlamenti képviselő is találkozik majd a közös látogatáson a budapesti főpolgármesterrel.
Amirshahi minden valószínűség szerint szintén részt vesz az eseményen, hiszen
saját oldalán népszerűsítette a budapesti Pride-ot.
Kiáltványában, melynek aláírói között természetesen ő maga is szerepelt, azt ígérte, mindannyian ott lesznek „az önkénnyel szembeni ellenállás” rendezvényén.
Kiemelt kép: Pouria Amirshahi, a Zöldek parlamenti csoport képviselője a francia nemzetgyűlésben, 2025. február 18-án (Fotó: Telmo Pinto/NurPhoto/Getty Images)