Izrael váratlan és intenzív légicsapásai Irán ellen valóságos ajándékként hullottak a Kreml ölébe. Vlagyimir Putyin ugyanis évek óta tudatosan építgeti párhuzamos kapcsolatait: egyszerre barátkozott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és kötött stratégiai együttműködést Teheránnal. A most kibontakozó háború révén Oroszország hirtelen nélkülözhetetlen közvetítővé lépett elő, miközben a konfliktustól megugró olajárak újabb milliárdokkal töltik fel a Kreml háborús kasszáját.

Az első órákban Putyin volt az egyetlen világvezető, aki sorban felhívta Netanjahut, az iráni elnök Maszúd Peszeskjánt és Donald Trumpot amerikai elnököt is.

Moszkva nyilvánosan kategorikusan elfogadhatatlannak nevezte az izraeli csapásokat, ám ugyanabban a közleményben már önmérsékletre szólította fel a feleket, és felajánlotta saját diplomáciai szolgálatait. E kettős beszéd mögött jól látszik a stratégia: Oroszország egyszerre mutatkozik Irán barátjának és a Közel-Kelet békéltetőjeként, aki nélkül Washington aligha tudja megfékezni az olajársokkot, az esetleges Irán–Szaúd-Arábia-összecsapást vagy a Teherán által irányított proxytámadásokat.

Mindez különösen kapóra jön Putyinnak, hiszen a magasabb olajárak ellensúlyozzák az ukrajnai háború költségeit, a világpolitika fókusza pedig elmozdul Kijevről. Moszkva közben még azt is bedobta, hogy kész átvenni az iráni urándúsítás feladatát egy felújított atomalku részeként, így egyszerre tűnhet felelős globális hatalomnak és megkerülhetetlen partnernek. A Kreml persze továbbra is óvatosan adagolja a segítséget Teheránnak: a Szu–35-ös vadászgépekről például máig nem volt hajlandó megállapodni Iránnal, nehogy Izrael fölénye a levegőben elvesszen.

A háttérben azért vannak veszteségek is: izraeli bombák elpusztítottak az iszfaháni Sahed-dróngyárat, amelynek klónjait Moszkva éjszakánként százszámra zúdítja Ukrajnára. Ám ez a csapás eltörpül a Kreml szemében amellett az előny mellett, hogy a Közel-Kelet lángba borulásával a Nyugat érdeklődése és nyomásgyakorlása látványosan gyengülhet a kelet-európai fronton.

Nem csoda, hogy Putyin nemrég visszautasította a Trump-adminisztráció békeajánlatát, amely befagyasztotta volna a frontvonalat,

és megakadályozta volna Ukrajna NATO-tagságát: minden új válsággóc, minden felpattanó olajár, minden telefonhívás, amelyben ő lehet a közvetítő, erősíti alkupozícióját, és egyre inkább egy világhatalmi vezetőként léphet fel.

Nem állítható, hogy Putyin a történéseket előre látta, de a geopolitikai szerencse ismét mellé állt. Amíg Izrael és Irán egymást fojtogatja, Oroszországnak elég egyetlen eszközt forgatnia: a válságkeltő káosz közepette nyújtott „béketeremtő” kézfogást. Így a Kreml egyszerre kereshet milliárdokat az olajon, élvezheti a Nyugat figyelmének elterelődését Ukrajnáról, és még saját nagyhatalmi presztízsét is javíthatja – mindezt úgy, hogy közben Moszkva egy pillanatra sem mondott le eddigi ambícióiról.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev)