„Agyfaló amőba” fertőzött meg egy kisfiút a Párkányi Vadas strandfürdőben, rendkívüli vizsgálatok indultak Pozsonyban

| Szerző: Dóka Boglárka

Továbbra is válságos állapotban kezelnek egy 11 éves fiút, akinél a ritka és rendkívül veszélyes Naegleria fowleri – közismertebb nevén „agyfaló amőba” – jelenlétét mutatták ki. A közegészségügyi hatóságok rendkívüli mintavételeket rendeltek el több fürdőben, köztük a Párkányi Vadas strandfürdőben is, ahol a fiú korábban járt.

Továbbra is kritikus annak a 11 éves fiúnak az egészségi állapota, akinek szervezetében a Naegleria fowleri nevű, úgynevezett „agyfaló amőbát” mutatták ki – közölte a TASR hírügynökséggel Dana Kamenická, a pozsonyi gyermekkórház szóvivője a parameter.sk szerint.

„A fiú továbbra is a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetében van kórházban, összetett kezelés alatt áll, egészségi állapota azonban kritikus” – nyilatkozta a szóvivő.

A gyanú szerint a fertőzést a Naegleria fowleri okozza, amely egy rendkívül ritka, de halálos kimenetelű parazita. A szervezetbe az orron keresztül jut be, jellemzően fürdés közben, majd az agyba érve pusztítja annak szöveteit. A fertőzés tünetei általában négy-öt nappal a belégzés után jelentkeznek. Ez a mikroorganizmus elsősorban meleg édesvízben – például tavakban, medencékben – fordul elő, de a talajban is megtalálható lehet.

A súlyos eset nyomán a közegészségügyi hatóságok megerősítették az ellenőrzéseket.

Tatiana Červeňová tisztifőorvos tájékoztatása szerint a strandok szokásos mintavételei mellett rendkívüli víz- és környezeti mintavételekre is sor kerül, különösen azokon a helyeken, ahol felmerülhet a fertőzés gyanúja.

„Az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) naponta többször vesz mintát a medencékből, valamint környezeti mintákat is gyűjt laboratóriumi vizsgálat céljából” – mondta Martina Dikanová, az RÚVZ környezet- és egészséghigiéniai osztályának vezetője.

Kiemelte, hogy az ilyen típusú vizsgálatok különleges eljárást igényelnek, amely öt-hét napot vesz igénybe.

Bár ez időigényes folyamat, elengedhetetlen egy ilyen érzékeny elemzésnél, mivel egy ritka mikroorganizmus jelenlétét vizsgáljuk, amely a vízben akár nagyon kis mennyiségben is előfordulhat” – tette hozzá.

A hatóságok vasárnap megelőző intézkedésként bezáratták a Párkányban található Vadas strandfürdőt, mivel a fertőzött fiú június elején ott tartózkodott. Jelenleg vizsgálják, hogy ott lehetett-e a fertőzés forrása. A fürdő legalább péntekig zárva marad, az eredmények pedig várhatóan öt-hét napon belül érkeznek meg.

A hatóságok egyelőre nem tudják pontosan megmondani, hol fertőződhetett meg a fiú, de a megelőzés és az esetleges további fertőzések elkerülése érdekében országos szinten is fokozott figyelmet fordítanak a hasonló vízi létesítmények vizsgálatára.

A kiemelt kép illusztráció

Ajánljuk még