Napokra volt az atombombától Irán

| Szerző: Kaiser László
Az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának (CENTCOM) vezetője, Erik Kurilla tábornok még az izraeli csapások megindulása előtt figyelmeztetett: Irán „néhány lépésre” van attól, hogy elérje a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) által meghatározott fegyvergyártási szintű, 90 százalékos dúsítottságú uránszintet.  

A Kurilla által június 10-én kiadott figyelmeztetés szerint Iránnak már 400 kilogramm 60 százalékos dúsítású urán áll rendelkezésére – ami kétszerese a fél évvel ezelőtti mennyiségnek.

A bejegyzés szerint, ez „néhány lépésre van” a fegyvergyártáshoz szükséges 90 százalékos szinttől – erről számolt be a The Jerusalem Post az amerikai Fehér Ház hivatalos X-fiókjára hivatkozva.

A poszt szerint, ha Irán „teljes erővel” kezdte volna el az urándúsítást,

akkor akár egy héten belül képes lett volna egy atomfegyvert előállítani, három héten belül pedig akár tízet is.

Ugyanakkor a teljes fegyvergyártási folyamat több lépésből áll – például a nukleáris robbanás tesztelése vagy a robbanófej rakétára szerelése –, ezek közül Irán még többet nem teljesített.

A szakértők között ugyanakkor nincs teljes egyetértés: más becslések szerint, ha figyelembe vesszük a szükséges technológiai és katonai lépéseket is, akkor Irán legkorábban hét hónapon, de akár egy éven belül lehet képes működőképes nukleáris fegyvert előállítani.

Mindeközben a CNN is közzétett egy hírszerzési jelentésen alapuló cikket, amely szerint az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy Irán legalább három évre van a tényleges fegyvergyártástól.

A Fehér Ház azonban a Kurilla-féle figyelmeztetést újra megosztotta az X-en, ezzel is jelezve, hogy nem minden amerikai hivatalos szerv ért egyet a CNN által ismertetett állásponttal.

A hírek egy olyan időszakban jelentek meg, amikor Izrael négy egymást követő napon keresztül hajtott végre katonai csapásokat iráni célpontok ellen.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök eközben megerősítette: Izrael titkosszolgálati értesülései „teljesen világossá” tették, hogy Irán titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, „nagyon gyors ütemben”.

A kiemelt kép illusztráció. Sűrű fekete füst tör a magasba egy teheráni olajfinomítót ért izraeli légicsapás után (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Ajánljuk még