A G7-országok szerint Izraelnek joga van az önvédelemhez, Irán szerint figyelmen kívül hagyták Izrael égbekiáltó agresszióját

| Szerző: Kaiser László
A hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) helyi idő szerint hétfőn késő este kiadott közleményében támogatását fejezte ki Izrael iránt, amire az iráni külügyminisztérium szóvivője kedden úgy reagált, hogy a G7-országok figyelmen kívül hagyták Izrael égbekiáltó agresszióját Iránnal szemben.

„Megerősítjük, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez, ezért újra megerősítjük Izrael biztonsága iránti támogatásunkat” – jelentették ki nyilatkozatukban a G7-országok vezetői.

Hozzátették, hogy „Irán a regionális instabilitás és terrorizmus elsődleges forrása, ezért egyértelmű, hogy sohasem birtokolhat atomfegyvert”.

„Sürgetjük továbbá, hogy az iráni válság megoldása vezessen el a közel-keleti ellenségeskedés szélesebb körű deeszkalációjához, beleértve a gázai tűzszünetet is” – írták a nyilatkozatban.

Eszmáil Bakaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője kedden úgy nyilatkozott, hogy a G7-országok figyelmen kívül hagyták, hogy Izrael részéről „illegális támadások érték Irán békés célokat szolgáló nukleáris infrastruktúráját, és azt, hogy Izrael a lakóövezetek válogatás nélküli célba vételével gyilkolja az iráni állampolgárokat, több száz ember halálát okozva”.

A szóvivő szerint Izrael előzetes provokáció nélkül indított agressziós háborút Irán ellen, amellyel megsérti az ENSZ Alapokmányát, amely tiltja más országok megtámadását – számolt be róla az MTI.

Izrael péntek kora reggel indított nagyszabású légitámadás-sorozatot Irán ellen arra hivatkozva, hogy véleménye szerint a síita állam túl közel jutott ahhoz, hogy atomfegyvert tudjon előállítani.

Teherán rakéta- és dróntámadásokkal válaszolt az izraeli légicsapásokra, és ragaszkodik ahhoz, hogy jogában áll, hogy folytassa békés célú atomprogramját.

Kiemelt kép: Isiba Sigeru japán (b, majd az óramutató járásával azonos irányban), Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Carney kanadai, Keir Starmer brit miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, António Costa, az Európai Tanács elnöke a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 csúcstalálkozóján a kanadai Kananaskisban 2025. június 16-án (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin)

Ajánljuk még