Cikkünk frissült!
A Magen David Adom, az ország nemzeti mentőszolgálata hétfő reggelig azt közölte, hogy
öt ember meghalt, különböző súlyosságú sérülésekkel pedig 87 embert kellett kórházba szállítani.
A mentőszolgálat szerint két nő és két 70 év körüli férfi halt meg. A sérültek közül egy 30 éves nőt súlyos állapotban van, őt arcsérülésekkel kezelik. Öt ember közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, a többi 81 ember viszont csak könnyebben sérült meg (Frissítés: utóbb a mentőszolgálat azt közölte, hogy már több mint száz sérültről tudnak).
Kapcsolódó tartalom
A BBC helyszínen tartózkodó munkatársa azt mondta, hogy az éjszakai légicsapás-sorozat
„az eddigi legnagyobbnak tűnt”, és Izrael-szerte csapódtak be lövedékek.
Több nagyvárosban, így Tel-Avivban és Haifában is robbanások lehetett hallani.
Az éjjeli órákban Irán is kiadott egy jelentést, amely szerint a harcok kezdete óta eddig 220-an haltak meg.
Rengeteg otthon lakhatatlanná vált a károk miatt, az amerikai nagykövetséget is eltalálták
Az izraeli civilek Tel-Aviv melletti Petach Tikván és Bné Brakban vesztették életüket az otthonaikban becsapódó rakéták miatt.
A haifai légitámadások helyszínén mindeközben három eltűnt ember után kutatnak.
Keresésüket nehezítette, hogy tűz ütött ki a helyszínen.
„Amikor egy rakéta közvetlenül eltalál egy épületet, lehetséges, hogy még a védett beton bunkerszoba sem tud ellenállni neki. Lakásról lakásra haladunk, és megbizonyosodunk arról, hogy nincsenek sérültek. Két, húsz emeletes épületet ért találat, minden lakást átfésülünk, eddig negyvenhárom sérültet kezeltünk” – nyilatkozta a petach-tikvai becsapódás helyéről mentőszolgálat képviselője az egyik helyi rádióban.
„Az Izraelben telepített Nyíl és az amerikai THAAD légvédelmi rendszer nem nyújt hermetikus védelmet a ballisztikus rakéták ellen, pedig ezek a világ legjobb elfogói. A legtöbbjüket elfogják, de az elfogásokban nem lehet száz százalékos sikert elérni” – nyilatkozta Tal Inbar rakétaszakértő a Walla hírportálnak hétfőn.
A legutóbbi támadási hullámban kár keletkezett az amerikai nagykövetség tel-avivi épületében is, miután egy közeli helyszínt eltalált egy iráni rakéta.
Személyi sérülés nem történt, a nagykövetség azonban hétfőn zárva tart.
Kapcsolódó tartalom
Frissítés: már nyolc halottról tudnak
Nem tudták megmenteni a Haifán, a romok között rekedt embereket, a korábbi ötről nyolcra nőtt az éjszakai támadások halálos áldozatainak száma a katonai rádió jelentése szerint – írta az MTI.
Kiemelt kép: A Vaskupola izraeli rakétaelhárító rendszer tüzel Tel-Avivban egy iráni rakétatámadás alatt, a 2025. június 15-re virradó éjjel. Az izraeli hadsereg az iráni nukleáris fejlesztések infrastruktúráját, katonai célpontokat és üzemanyagraktárakat támadott, Irán pedig ballisztikus rakétákkal és drónokkal lőtt izraeli célpontokat (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)