„El fogjuk érni a célunkat, és súlyos csapást mérünk rájuk. Érzik majd, hogy milyen erősek vagyunk” – mondta Netanjahu a becsapódás Tel-Avivtól délre fekvő helyszínén.
A kormányfő szerint Izrael egy egzisztenciális küzdelem kellős közepén áll, amelynek súlyát minden izraeli állampolgár érzi. „Gondoljunk csak bele, mi történne, ha Iránnak nukleáris fegyverei lennének, amelyeket izraeli civilekre irányíthatna”
– figyelmeztetett.
„Csak képzeljük el, mi lenne, ha Iránnak húszezer ilyen rakétája lenne!” – utalt a becsapódott ballisztikus rakétára, amelyből becslések szerint Irán mintegy kétezerötszázzal rendelkezik.
Az éjszaka folyamán az izraeli légierő gépei támadást hajtottak végre az iráni nukleáris ipar infrastruktúrája ellen
– közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap. A hadsereg közleménye szerint kevesebb mint három nap alatt több mint százhetven célpontot és több mint hétszázhúsz katonai infrastruktúrát semmisítettek meg Iránban.
Kapcsolódó tartalom
Benjamin Netanjahu: Teherán meg akarta semmisíteni Izraelt, az utolsó pillanatban voltunk
Az izraeli kormányfő ígérete szerint az eddigiek mellett eltörpülnek a következő napokban várható eredmények, az újabb iráni célpontok elleni támadások mellett, mert a légierő megtisztította az eget Teheránig.
További tábornokok haláláról számolt be Irán a folytatódó izraeli támadások következtében
Kiemelt kép: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – MTI/EPA pool/Abir Szultan