Benjamin Netanjahu: Teherán meg akarta semmisíteni Izraelt, az utolsó pillanatban voltunk

| Szerző: Juhári Andrea
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nemzeti egységre buzdított szombati videobeszédében, és meghatározta az Irán elleni háború céljait; az Izraellel szembeni kettős, nukleáris és rakétafenyegetés elhárítását.

„Célunk Irán kettős fenyegetésének, Izrael felszámolásának megakadályozása. A kettős fenyegetés az atomprogram és a ballisztikus rakéták. Az utolsó pillanatban voltunk” – mondta az izraeli kormányfő.

Netanjahu szerint Irán atombombát fejlesztett Izrael megsemmisítése céljából,

és Izrael súlyos csapást mért Irán ezen képességére a fejlesztéseket vezető tudósok csoportjának likvidálásával is, s ez sok évre visszaveti Irán nukleáris fejlesztéseit.

Szintén jelentős eredménynek nevezte a ballisztikus rakétákat gyártó létesítmények elleni támadást, mert terveik szerint húszezer ilyen rakétát állítottak volna elő. Ígérete szerint az eddigiek mellett eltörpülnek a következő napokban várható eredmények, az újabb iráni célpontok elleni támadások mellett, mert

a légierő megtisztította az eget Teheránig.

„Sorsdöntő harcban vagyunk létünk érdekében, addig küzdünk, amíg győzelmet érünk el”– zárta szavait Netanjahu.

Kiemelt kép: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Mike Johnsonnal, az amerikai képviselőház republikánus elnökével tartott sajtóértekezleten a törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2025. február 7-én. (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)

Ajánljuk még