Az indiai Polgári Légiközlekedési Főigazgatóság (DGCA) már pénteken elrendelte az Air India flottájához tartozó 787-es gépek fokozott biztonsági és műszaki ellenőrzését, „amelyek közül nyolcat már átvizsgáltak, és azonnali sürgősséggel mindegyiket átvizsgálják” – mondta el a miniszter. Hozzátette, hogy elrendelte a géptípus kiterjesztett felügyeletét is, amelyből a légijáratokat követő online adatbázis, a Flightradar24 kimutatása szerint az Air India 33, az IndiGo légitársaság pedig egy darabot üzemeltet.
Kapcsolódó tartalom
A miniszter közölte azt is, hogy a hatóságok minden lehetséges elméletet megvizsgálnak azzal kapcsolatban, mi okozhatta a katasztrófát. Külön figyelmet fordítanak a hajtómű tolóerejével és a fékszárnyakkal kapcsolatos problémákra valamint arra, hogy miért maradt nyitva a futómű a felszállás, majd a baleset során is – tette hozzá.
A Reuters hírügynökség információi szerint
egyelőre több példány is repül még a géptípusból Indiában, de a kormány már fontolgatja annak lehetőségét, hogy azonnali hatállyal a földre parancsolja őket.
Az Air India Boeing 787-8/9 típusú repülőgépe a nyugat-indiai Ahmadábád közelében csapódott be lakott területen. A gépen lévő 242 emberből csak egy élte túl a katasztrófát. A hatóságok legfrissebb, szombaton közéttett összesítése szerint 270-en vesztették életüket a légikatasztrófa miatt.
Kiemelt kép: Az Indiai Sajtóhivatal, a PIB felvételén Narendra Modi indiai miniszterelnök (j) látogatást tesz 2025. június 13-án az északnyugat-indiai Gudzsarát államban fekvő ahmadábádi orvosi kollégiumnál, amelyre előző nap rázuhant az Air India indiai légitársaság Londonba induló Boeing 787-es Dreamliner gépe (Fotó: MTI/EPA/Indiai Sajtóhivatal)