Két hullámban csapódtak be Iráni rakéták Tel-Aviv térségében – VIDEÓ

| Szerző: Klusovszki Kíra
Két-három iráni ballisztikus rakéta becsapódott Tel-Aviv térségében – jelentette a 13 -as izraeli kereskedelmi tévécsatorna.

A televízió élő adásban mutatta az egyik becsapódást Tel-Aviv központjában.

Izrael lakosságát a polgári védelem felszólította, hogy a védett helyeken, óvóhelyeken tartózkodjanak.

Az első rakétazápor után rövid időn belül egy második hullám is érkezett, amely során szintén ballisztikus rakéták tucatjait lőtték ki Izrael sűrűn lakott területeire. Az izraeli hadsereg az Egyesült Államok támogatásával és a THAAD légvédelmi rendszer bevetésével próbálta elhárítani a támadásokat. Bár a légvédelem jelentős részben sikeresen működött, néhány rakéta így is becsapódott, főként az ország középső részén, Tel-Aviv környékén.

Az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint tizenheten megsebesültek: ketten súlyosan, egy ember közepesen súlyosan, a többiek könnyebben.

A mentősök sérültek után kutatva átfésülik a becsapódás helyszínét.

Benjámin Netanjahu helyzetértékelő megbeszélést hívott össze az éjszakai órákra. Efi Defrin, az izraeli hadsereg szóvivője azt jelentette, hogy a két hullám során együtt kevesebb mint száz rakétát lőttek Izraelre, és felszólított a polgári védelmi utasítások betartására. Az első két támadási hullám után az izraeliek elhagyhatják az óvóhelyeket, de továbbra is azok közelében kell maradni.

Kiemelt kép: Rakéták csapódtak Tel-Aviv térségébe (Fotó: X)

Ajánljuk még