A katonai szóvivő, Abolfazl Sekarcsi tábornok azt mondta, hogy Izrael amerikai segítséggel hajtotta végre a támadást, és mindkét ország súlyos árat fizet majd – írja az MTI.
Hamenei péntek reggeli közleményében úgy fogalmazott, hogy a támadás leleplezte Izrael „gonosz természetét”, a zsidó állam „gonosz és véres” kezével bűncselekményt követett el Irán ellen, és ezért kemény büntetést kell kapnia.
Közleményt adott ki az iráni Forradalmi Gárda is, amelyben megerősítette, hogy a csapásokban megölték vezetőjét, Hoszein Szalamit.
A gárda vezetői leszögezték: Irán „döntő méretű” válaszra készül. Izrael előzőleg azt közölte, hogy a csapásokkal az iráni nukleáris képességeket vette célba.
A műveletben az iráni állami média közlése szerint két atomtudós is meghalt.
Az izraeli hadsereg szükségállapotot hirdetett a várható iráni válasz miatt.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A nap kel fel Jeruzsálem és a legjelentősebb Sziklakupola fölött, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy katonai hadművelet indul Irán ellen, és „annyi napig folytatódik, ameddig csak kell” (Fotó: Ahmad GHARABLI / AFP)