A belgiumi terrorelhárítás szerint egyre jobban terjed a radikalizáció a fiatalok körében

| Szerző: Dóka Boglárka
A radikalizálódás egyre fiatalabb korosztályokat érint Belgiumban – derül ki a terror- és egyéb biztonsági fenyegetéseket elemző belga kormányzati hivatal (OCAD) csütörtökön közzétett, a tavalyi évre vonatkozó jelentéséből.

A 2024-ben beérkezett fenyegetettségi jelentések 18 százaléka kiskorúakhoz köthető, akiknek a körében a szervezet szerint gyors ütemű radikalizálódás figyelhető meg.

Az OCAD megállapította, hogy Belgiumban az elmúlt években emelkedett azon kiskorúak száma, akik szélsőséges vagy terrorista erőszakcselekményekre készültek: az elmúlt három évben a támadásokat tervezők csaknem egyharmada 18 év alatti volt.

A jelentés szerint ez a jelenség nem egyedi, hasonló folyamatok figyelhetők meg Franciaországban, Svédországban és Németországban is.

A fiatalok különösen online radikalizálódnak, és ez komoly kihívást jelent a hatóságok számára – olvasható a jelentésben. Az OCAD igazgatója, Gert Vercauteren a De Morgen című napilapnak adott interjújában azt mondta: új, online szubkultúrák is hajtóerejét képezik ennek a trendnek. Ilyenek például az Egyesült Államokból induló, de mára Európát is elérő csoportok, mint az erőszakos, nihilista nézeteket terjesztő No Lives Matter vagy a 764 – fogalmazott.

„Bár jobboldali szélsőséges irányzatokhoz sorolhatók, az erőszak iránti vonzódás fontosabbnak tűnik, mint az ideológia” – mondta Vercauteren. A csoportok szerinte brutális videókat osztanak meg – olykor az Iszlám Államtól származókat is -, és egymást buzdítják bűncselekmények elkövetésére.

Tavaly 213 terrorista fenyegetésről szóló bejelentés érkezett az OCAD-hoz. A fenyegetések több mint felében a dzsihadista-iszlamista szélsőségesség volt a fő mozgatórugó.

A Közel-Kelet erőszakos konfliktusai – különösen a Gázai övezetben zajló háború – erős érzelmeket váltanak ki, melyek fokozhatják a terrorizmus kockázatát, különösen a fiatal muszlim származású személyek körében. „A frusztráció és a tehetetlenség érzése olyan közeget teremthet, amelyben egyesek erőszakhoz nyúlhatnak, akár Nyugat-Európában is” – figyelmeztet a jelentés.

A jelentés szerint továbbá Belgiumban jelentősen megemelkedett a zsidó közösség elleni fenyegetések száma is, bár 2024 második felére ez a tendencia csökkenni kezdett.

Az OCAD a 2023. október 16-i brüsszeli terrortámadás óta – amely két svéd futballszurkoló életét követelte – fenntartja a 3-as, azaz súlyos fenyegetettségi szintet, amely 2024-ben sem változott.

Kiemelt kép: Gépfegyveres katona a brüsszeli központi pályaudvar lezárt környékén, ahol robbanás történt 2017. június 20-án (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ajánljuk még