Petr Pavel cseh elnök felszólította Csehországot az euró bevezetésére, hogy így segítse a kereskedelmet, és elkerülje azt, hogy országa kimaradjon az euróövezet által hozott kulcsfontosságú döntésekből – írja a Bloomberg.
A Bloomberg Televíziónak adott interjúban az államfő arról beszélt, hogy mivel a cseh gazdaság már most is mélyen integrálódott az euróövezetbe, a politikai és társadalmi ellenállás az euró bevezetésével szemben csupán érzelmi és irracionális jellegű. Hozzátette, hogy a korona és a független monetáris politika megtartásának előnyei korlátozottak.
„Nagyon is észszerű lenne a lehető leggyorsabban bevezetni az eurót, mivel exportorientált vállalataink többsége már most is napi szinten használja az eurót. Nem akarunk lemaradni”
– jelentette ki Petr Pavel.
A cseh elnök egy nappal azután nyilatkozott így, hogy Ales Michl, a cseh jegybank elnöke azt mondta: a korona segített az infláció elleni küzdelemben azáltal, hogy lehetővé tette a magasabb kamatlábakat, mint amilyenek az eurózóna országaiban vannak.
Noha az exportőrök már évek óta szorgalmazzák a csatlakozást az eurózónához, a közvélemény-kutatások szerint a cseh választók legalább fele ellenzi azt. Mivel a két legnagyobb cseh parlamenti párt ellenzi a váltást, Pavel szerint a csatlakozási folyamat a közeljövőben valószínűleg nem kezdődik el.
Ennek ellenére jelezte, hogy továbbra is támogatni fogja az ügyet, és példaként fogja felhozni az euró sikeres bevezetését más kelet-európai uniós tagállamokban, például Szlovákiában és Horvátországban. „Előbb vagy utóbb – hiszem –, hogy a racionális érvek az euró bevezetéséhez vezetnek majd bennünket. De ez még időbe telik” – jegyezte meg Pavel.
Legutóbb Szófia döntött az euró bevezetése mellett, amelynek eredményeképp Bulgária már 2026. január 1-jétől bevezeti a közös európai valutát – számolt be róla az Euronews. Bulgária csatlakozásával huszonegyre növekedik az euróövezet tagjainak száma. Az Európai Bizottság szerint szerint
Bulgária teljesíti a négy nominális konvergenciakritériumot, amelynek célja annak biztosítása, hogy egy ország készen álljon az euró bevezetésére, és gazdasága kellően felkészült legyen erre.
A bolgár Lidl-hálózat már megkezdte az euró bevezetésére a felkészülést: június 2-tól kezdve mind a 137 üzletében az árakat nemcsak levában, hanem euróban is feltüntetik. A cél, hogy a vásárlók számára egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon az átállás folyamata. Bulgária belépésére készülve már kinyomtatták az első olyan bankjegyeket, amelyeken a latin és görög betűs felirat mellett cirillel az szerepel, hogy „EBPO”, azaz euró.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Petr Pavel cseh elnök (Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru)