„És olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1 Móz. 3) – az Írás szavai juthatnak eszünkbe korunk komoly vívmányának tekintett, ugyanakkor vitatott technikai újítása, a mesterséges intelligencia (MI) megjelenéséről és hatásairól.
A technológia válaszra készteti a főbb gazdasági és politikai szereplőket. Az újonnan beiktatott katolikus egyházfő kihívást jelent a mesterséges intelligencia technokráciájának – fogalmaz a Politico.
Miközben a brüsszeli lap igyekszik kiemelni, hogy a tudományos törekvések és a Vatikán nem mindig voltak jó barátok, s emlékeztet arra, hogy az 1600-as években a teológiai hatóságok eretnekséggel vádolták Galileo Galilei csillagászt, mert kijelentette, hogy a Föld a Nap körül kering, érdemes felidézni, hogy
az ősrobbanás (The Big Bang) elméletét például egy belga katolikus pap, Georges Lemaitre dolgozta ki
először 1931-ben. (Lemaitre a Leuveni Katolikus Egyetem fizika- és csillagászatprofesszora volt. Tudományos világképünket meghatározó elmélete szerint a világegyetem egy igen sűrű és forró állapotból fejlődött ki, nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt – a szerk.)
Komoly kihívás
A Vatikán el akarja kerülni az MI olyan fejlesztéseit, amelyek károsak lehetnek az emberi jogokra és az emberi méltóságra, és amelyek valószínűleg aránytalanul nagy hatással lennének az alacsonyabb képzettségű munkavállalókra – idézte Maria Savonát, a római Luiss Egyetem és a Sussex Egyetem innovációs közgazdaságtan professzorát, MI-szakértőt a Politico. XIV. Leó fontosnak látja ezt a kihívást, így a lap szerint a mesterséges intelligencia kockázatainak csökkentését tette pápaságának meghatározó küldetésévé.
XIV. Leó pápa köszönti a versenyzőket a Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 21., Róma és Róma közötti, 143 kilométeres szakaszának rajtja előtt 2025. június elsején. Válasz a kor kihívásaira (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi)Első hivatalos beszédében XIV. Leó a kardinálisok előtt
figyelmeztetett az MI emberi méltóságra, igazságosságra és munkára gyakorolt veszélyeire.
Két nappal később újságíróknak nyilatkozva dicsérte a technológia hatalmas potenciálját, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy felelősségteljesen kell eljárni, hogy biztosítsuk, hogy mindenki javára használható legyen.
A harmadik út
Mint arra a Politico is rámutat, nem a véletlen műve az egyházfő névválasztása. „Csakúgy, mint a 19. századi XIII. Leó pápa, aki az ipari forradalom idején a munkások jogait támogatta, XIV. Leó a társadalmi szövet őrzőjeként pozicionálja magát az ellenőrizetlen modern technológiákkal szemben” – fogalmaz a brüsszeli lap.
A jelenlegi egyházfő által példaképként választott XIII. Leó híres enciklikájában, a Rerum novarumban fektette le a szociális katolicizmus alapjait. A Time magazin is visszautal e korszakra: „Ott volt a vidékről a városba irányuló bevándorlás, amely megváltoztatta a munkahelyeket, a munkavállalók széles körű kizsákmányolása, és egyre növekvő szegénység a városi területeken” – idézi a lap Julia Youngot.
Az Amerikai Katolikus Egyetem tanára szerint az egyház megpróbált erre reagálni, és azt mondta:
„Más az erre adott válaszunk, mint Marxnak vagy a rablóbáróknak”
(vagyis a korszak nyerészkedő nagyvállalkozóinak – a szerk.). XIV. Leó Rerum novarumra való hivatkozása talán azt is jelzi, hogy széles körű társadalmi változásokat szeretne előidézni, és harmadik utat kínálni a két hatalom közötti fegyverkezési versenyben – teszi hozzá a Times.
A lap szerint a pápa a társadalmi struktúra megőrzőjeként pozicionálja magát a féktelenül fejlődő modern technológiákkal szemben.
Hatás az emberi jogokra
A Vatikán el akarja kerülni az MI olyan fejlesztéseit, amelyek károsak lehetnek az emberi jogokra és az emberi méltóságra, és amelyek valószínűleg aránytalanul nagy hatással lennének az alacsonyabb képzettségű munkavállalókra – idézi a Politico Maria Savonát, aki a római Luiss Egyetem és a Sussex Egyetem innovációs közgazdaságtan professzora, MI-szakértő.
A thaiföldi rendőrség első, mesterséges intelligenciával felszerelt robotrendőrét (k) szállítják a Bangkok közelében fekvő Nakhon Pathom tartományban rendezett fesztiválra április 23-án. A thai rendőrség MI Police Cyborg 1.0 névre keresztelt szerkezete egy 360 fokos kamerarendszerrel, valamint egy integrált arcfelismerő technológiával is fel van szerelve, azonban helyváltoztatásra nem képes. Megidézett démon? (Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)Etikusok, filozófusok és maguk a technológiai mogulok is figyelmeztettek az intelligens életformákat létrehozó vállalatok kockázataira. A milliárdos X-tulajdonos és a mesterséges intelligencia bot Grok fejlesztője, Elon Musk óva intett a mesterséges intelligencia meggondolatlan fejlesztése révén történő „démon megidézésétől”, amelyet egy
digitális „Isten” létrehozásához hasonlított.
A brüsszeli lap azt is fontosnak látja, hogy XIV. Leó az első pápa, aki az Egyesült Államokból – a Szilícium-völgy és a technológiai forradalom hazájából – származik, és matematikus diplomával rendelkezik, első telefonbeszélgetésekor az olasz kormányfővel, Giorgia Melonival ígéretet tettek arra, hogy továbbra is együtt dolgoznak a mesterséges intelligencia etikus és emberközpontú fejlesztése érdekében.
Közönséges hamisítvány
A lap itt arra utal, hogy 2020-ban Ferenc pápa összehívta a vallási és politikai vezetőket, valamint olyan technológiai vállalatokat, mint az IBM és a Cisco, hogy aláírják a Római felhívás a mesterséges intelligencia etikájáért című dokumentumot. A felhívást a Pápai Életvédő Akadémia adta ki 2020 februárjában.
The video of the Holy Father Pope Leo XIV responding to Ibrahim Traóre is an AI lips-synchronized video. It is fake. May we be responsible consumers of information in an era of Digital Media and Artificial Intelligence.
With the hype over Ibrahim Traóre, we shouldn’t be blinded… pic.twitter.com/VhDAQdD1gc
— John Chidịebube Ọkpara (@Auxtas) May 17, 2025
A Politico hozzáteszi: Leó pápa maga sem tudta elkerülni az MI által generált tartalmak támadásait. Pápaságának első hetében egy YouTube-videó arról tanúskodott, hogy XIV. Leó dicséri Burkina Faso elnökét, Ibrahim Traorét, amiért a Vatikán gazdagságát szembeállította az afrikai szegénységgel. Csakhogy a Vatikán jelezte: a videó közönséges, a mesterséges intelligencia által létrehozott hamisítvány.
Kiemelt kép: XIV. Leó pápa heti általános audienciát tart a vatikáni Szent Péter téren 2025. június 4-én (Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia)











