Veszélyes, akár fegyverként is alkalmazható gombafajt csempésztek be kínaiak az Egyesült Államokba

| Szerző: Kiszler Ferenc
Vádat emeltek az Egyesült Államokban két kínai állampolgár ellen azzal a gyanúval, hogy egy veszélyes, akár az agroterrorizmusban fegyverként is alkalmazható gombafajt csempésztek be az ország területére – közölték amerikai tisztségviselők helyi idő szerint kedden.

A Fusarium graminearum nevű gombafaj mezőgazdasági terményeket – a búzát, a rozst, a kukoricát és a rizst – támadja meg, hányást és májkárosodást okozhat embereknél és állatoknál egyaránt, illetve a szaporodási folyamatokra is negatív hatással lehet.

Azok a betegségek, amelyeket a gomba előidéz a mezőgazdasági terményekben, világszerte évente dollármilliárdos károkat okoznak.

Az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a tudományos szakirodalom a mezőgazdasági terrorizmus egy potenciális fegyvereként tartja számon.

A mostani ügy egyik gyanúsítottja, egy nő, a Michigani Egyetemen dolgozott. Barátja csempészte be a gombát Kínából az Egyesült Államokba, vallomása szerint abból a célból, hogy majd az amerikai egyetemen kutatásokat végezzenek vele. Összeesküvés, csempészet és a vízumszabályok megsértése címén emeltek ellenük vádat. Az ügyben eljáró ügyész közölte, a legsúlyosabb nemzetbiztonsági aggályokat veti fel, amit a két kínai vádlott elkövetett.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Kovács Attila)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még