A KCNA közlése szerint Ri „nagyban felelős a múlt heti komoly balesetért”, amely a hajó oldalra billenéséhez és a törzs súlyos sérüléséhez vezetett. Kim Dzsongun pártfőtitkár „bűncselekményként” jellemezte az esetet, amely – szavai szerint – „súlyosan megsértette az ország méltóságát és büszkeségét”.
Ri Hjong Szon tagja a párt Központi Katonai Bizottságának, amely az észak-koreai hadsereg irányításáért és a katonai politika végrehajtásáért felel. Eddig ő a legmagasabb rangú vezető, akit a történtek miatt őrizetbe vettek – írja a BBC.
Kapcsolódó tartalom
A hétvégén a csongdzsini hajógyár három vezetőjét is letartóztatták, ahol a rombolót építették és ahol a baleset bekövetkezett. Őrizetbe került a főmérnök, az építkezés vezetője, valamint az adminisztratív igazgató is. Kim Dzsongun korábban úgy nyilatkozott, hogy az incidens „teljes nemtörődömség, felelőtlenség és áltudományos gondolkodás” eredménye volt.
Bár Észak-Korea ritkán hozza nyilvánosságra a belföldi kudarcokat, korábban már előfordult hasonló átláthatóság például elhibázott műholdindítások után. Az állami propaganda most is kivételesen nyíltan számolt be az esetről, amit egyes elemzők tudatos üzenetként értékelnek.
Chun In-bum, a dél-koreai különleges erők volt parancsnoka szerint az eset nyilvánosságra hozatala „ritka és talán a rendszer magabiztosságának jele”.
„Ezzel az új hadihajó-osztállyal Észak-Korea úgy tűnik, egyre nyíltabban kívánja megkérdőjelezni a Dél szuverenitását” – fogalmazott Chun.
Michael Madden, a washingtoni Stimson Center Észak-Korea-szakértője szerint Kim reakciója azt jelzi, hogy a haditengerészeti fejlesztések kiemelt prioritást élveznek a rezsimen belül. A baleset hátterében szerinte az állhat, hogy a hivatalnokokra és gyártási egységekre túl nagy nyomás nehezedett a gyors kivitelezés érdekében.
A mostani kudarc mindössze hetekkel azután történt, hogy Észak-Korea egy másik térségben bemutatta az új hadihajó-projekt első példányát.
Akkor Kim történelmi áttörésként méltatta a fejlesztést, és bejelentette, hogy a hajó jövő év elején hadrendbe áll.
A sérült rombolót a KCNA szerint jelenleg egy szakértői csoport irányításával javítják. A letartóztatott tisztségviselők sorsa egyelőre ismeretlen, de a rezsim hírhedten kemény büntetéseket szabhat ki, beleértve a kényszermunkát vagy akár a halálbüntetést is.
A kiemelt kép illusztráció. A Maxar Technologies műholdfevételén kék ponyvák takarják a vízre bocsátásakor balesetet szenvedett új észak-koreai hadihajót (Fotó: MTI/EPA/Maxar Technologies)











