Még várja Moszkva az ukrajnai rendezésről szóló javaslatokat a Vatikántól

| Szerző: Blazsek Olivér
Moszkva még nem kapott konkrét javaslatot a Vatikántól az ukrajnai helyzet rendezésében való együttműködésre, a további orosz–ukrán tárgyalások helyszínéről még nem született döntés – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdán újságíróknak.

Közölte, hogy Oroszország üdvözli minden ország erőfeszítéseit, amelyek az ukrán rendezés elősegítésére irányulnak, beleértve a Vatikánét is. Peszkov szerint jövőbeli orosz–ukrán békeszerződésről szóló memorandum kidolgozásának nagy része diszkréten folyik, és érthető okokból nem lehet nyilvános. Azt mondta, a dokumentum előkészítése dinamikusan halad, és senki sem érdekelt a folyamat elhúzásában. A szóvivő elmondta, hogy Ukrajnával folynak ezer-ezer fős fogolycsere-tárgyalások, az Isztambulban elért megállapodás szellemében. Kitért rá, hogy az Egyesült Államokkal egyeztetés folyik kilenc-kilenc fogoly kicseréléséről az illetékes szervek között.

A Kreml szóvivő egyelőre nem kívánta értékelni, hogy mennyiben jelenthet veszélyt a kétoldalú hadászati egyensúlyra az amerikai Aranykupola rakétavédelmi rendszer. „Itt meg kell érteni a részleteket. Egyelőre nincs részletezve a projekt” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy ez az Egyesült Államok szuverén ügye.

„Ha az Egyesült Államok úgy véli, hogy rakétaveszély áll fenn, akkor természetesen rakétavédelmi rendszereket fejleszt, ahogyan azt minden olyan ország teszi, amelynek erre megvan a potenciálja”

– nyilatkozott.

Hangot adott álláspontjának, mely szerint az orosz–amerikai kapcsolatok újrafelvételét a stratégiai stabilitás kérdésében a fejlemények diktálják. Hangsúlyozta, hogy a hadászati stabilitás megsértett szerződéses és jogi alapjait az egész bolygó biztonsága érdekében kell újból megteremteni.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium)

Ajánljuk még