A Facebookon kiadott közlemény szerint Oroszország orlovi régiójában lévő bolhovi, félvezető berendezéseket gyártó üzemre mértek csapást, amely Oroszország védelmi-ipari komplexumához tartozik. „A megerősített információk szerint a célterületet tíz drón találta el, a támadás következtében tűz ütött ki” – írta a vezérkar. A katonai beszámoló szerint annak ellenére, hogy a gyár nemzetközi szankciók alatt áll, évente mintegy 3 millió eszközt gyártanak benne, és körülbelül 700 ember dolgozik ott. A vezérkar kiemelte, hogy ez az egyik vezető vállalat Oroszországban a félvezető eszközök és alkatrészek fejlesztése és gyártása terén.
A vállalat legalább 19 orosz hadiipari üzemet lát el termékeivel, köztük a Szuhoj repülőgépgyártó céget, valamint Iszkander és Kinzsal rakéták gyártásához kapcsolódó üzemeket.
A vezérkar később a Facebookon kiadott közleményében térképet közölt az oroszországi kurszki hadművelet jelenlegi helyzetéről. „Az agresszor állam képviselőinek azon állításai, miszerint állítólag befejeződtek a harci cselekmények az Oroszországi Föderáció Kurszki Területén, nem felelnek meg a valós helyzetnek. Az ukrán védelmi erők alakulatai által végrehajtott hadművelet a meghatározott irányokban, a kurszki régió határ menti térségeiben továbbra is folyamatban van. Bár a körülmények továbbra is nehezek, az ukrán védők tartják elfoglalt állásaikat, végrehajtják a kitűzött feladatokat, és hatékony csapásokat mérnek az ellenségre” – írta a vezérkar a térképhez mellékelt kísérőszövegben. Hozzátette, hogy a kurszki hadművelet tavaly augusztusi kezdete óta az orosz hadsereg 63 402 katonát veszített, ebből 25 625 a halálos áldozat. Ezenfelül – közlésük szerint – 971 orosz katona esett fogságba, és az ukrán erők megsemmisítettek vagy megrongáltak 5664 darab orosz fegyvert, illetve haditechnikai eszközt. A vezérkar megjegyezte, hogy a kurszki régión kívül az ukrán egységek folytatják aktív hadműveleti tevékenységüket Oroszország belgorodi régiójának bizonyos térségeiben is.
A dél-ukrajnai Herszon megye ügyészi hivatala közölte, hogy szerdán orosz dróncsapások érték Herszon városát és Bilozerka települést a régióban, a támadásokban hat ember sérült meg. Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy a háború 2022. februári kezdete után életbe léptetett hadiállapot ideje alatt eddig az ukrán államhatár menti területeken és az átkelő pontokon 49 ezer férfit tartóztattak fel, akik megpróbálták illegálisan elhagyni az országot.
„Mintegy 45 ezer személyt tartóztattak fel, akik megpróbálták illegálisan átlépni a határt, és akiket a zöldhatáron vagy határ menti útellenőrző pontokon állítottak meg.”
„Ezenfelül hozzá kell adni még mintegy 4 ezer embert, akiket a határátkelőhelyeken tartóztattak fel, mert hamis okmányokat használtak, vagy más illegális módon próbálták meg átlépni a határt” – fejtette ki. Szavai szerint az ukrán határőrség aktívan együttműködik a szomszédos országok, valamint az európai országok határőrségeivel annak érdekében, hogy közösen lépjenek fel az illegális határátlépések ellen, mivel a hadiállapot bevezetése óta ezek száma „jelentősen megnőtt”.
Kapcsolódó tartalom
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Telegramon közölte, hogy őrizetbe vett egy mérnököt, aki azért helyezkedett el egy Odessza megyei hadiüzemben, hogy az ukrán fegyveres erők új fejlesztéseit ellopja és átadja az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB). „Az SZBU elhárítási részlege leleplezte az orosz titkosszolgálatok újabb kísérletét, hogy hozzáférjenek titkos ukrán haditechnikai adatokhoz. Megelőző intézkedések eredményeként Odessza megyében őrizetbe vettek egy 47 éves helyi mérnököt, aki az FSZB-nek kémkedett” – írta a közleményben az SZBU. Kifejtette: a férfi azt a feladatot kapta, hogy szerezzen meg titkos dokumentumokat az ukrán erők legújabb járműveihez gyártott alkatrészekről. Ennek érdekében elhelyezkedett egy olyan helyi üzemben, amely védelmi megrendeléseket teljesít.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Ukrán hadsereg 24. gépesített dandárjának sajtószolgálata)











