Május 15-én az Egyesült Államok Képviselőházának Űr-, Tudományos és Technológiai Bizottsága tudósokkal tartott megbeszélést a Földet fenyegető aszteroidákról. A téma különösen időszerű volt a 2024 YR4 jelű aszteroidával kapcsolatos közelmúltbeli aggodalmak fényében. Ezt az objektumot ugyanis a múltban esélyesnek látták arra, hogy eltalálja a Földet, aztán később a tudósok pontosították a pályáját, és ártalmatlannak minősítették.
Kapcsolódó tartalom
A meghallgatás legnagyobb részében a NASA nagy várakozással övezett NEO Surveyor missziójáról volt szó, amely jelentősen javíthatná a veszélyes aszteroidák észlelésének képességét.
Ugyanakkor sok szó esett a Trump-kormányzat nemrég bejelentett szándékáról, miszerint a NASA költségvetését 24%-kal csökkentenék a következő pénzügyi évre. A tudományos programokra – ideértve a bolygóvédelmi munkát is – vonatkozó javasolt vágás 47%.
A Fehér Ház úgynevezett „skinny budget” (sovány költségvetés) tervezetében vázolt csökkentés a NASA történetének „egy év alatt történő legnagyobb költségvetési megvágása lenne.”
„Ha ezt elfogadják, akkor a Trump-kormányzat sovány költségvetési tervezete a NASA-t az irrelevancia felé sodorja”
– mondta Valerie Foushee demokrata képviselőnő Észak-Karolinából. „Ez veszélyezteti gazdasági és nemzetbiztonságunkat, átengedi az űrbéli vezető szerepünket az ellenfeleinknek, és aláássa versenyképességünket, valamint nemzetközi pozíciónkat. Ez egy olyan stratégiai irány, amit egyszerűen nem tudok elfogadni” – fejtette ki a Space.com beszámolója szerint.
Mi az a NEO Surveyor?
A NEO Surveyor misszió lesz az első olyan űrtávcső, amelyet kizárólag a Földet potenciálisan veszélyeztető aszteroidák felfedezésére fejlesztenek. A NASA szerint ez az ügynökség következő nagy lépése a nemzeti bolygóvédelmi képességek megerősítése felé – egy témakör, amely 2022-ben került igazán reflektorfénybe a DART misszió révén.
A DART (dupla aszteroida eltérítési teszt) egy űrszondát küldött, hogy becsapódjon a Dimorphos nevű aszteroidába, amely egy nagyobb, Didymos nevű aszteroida körül kering. Ezek az égitestek nem jelentettek veszélyt a Földre – a küldetés célja csupán az volt, hogy bizonyítsák: egy aszteroida pályája módosítható egy szándékos becsapódással. A teszt sikeres volt, de szükség lenne egy olyan eszközre is, amely előre észleli, melyik aszteroidát kellene eltéríteni. Ebben segít majd a NEO Surveyor.
„Nem tudunk jelenleg olyan nagyobb objektumról, amely az elkövetkező 100 évben jelentős becsapódási kockázatot jelentene, ugyanakkor még sokat nem fedeztünk fel”
– mondta Nicola Fox, a NASA Tudományos Missziók Igazgatóságának vezetője a meghallgatáson.
A küldetés célja, hogy a NASA pontosabban felfedezze, meghatározza a méretét és pályáját a potenciálisan veszélyes objektumoknak (NEO-knak). A NEO Surveyor egyik legígéretesebb jellemzője, hogy infravörös érzékeléssel működik. Az infravörös hullámhosszok nem láthatók emberi szemmel – ezek inkább hőképként érzékelhetők, és például a tűzoltók is használják őket az égő épületek belsejének feltérképezésére. Ez a technika megbízhatóbb találati arányt biztosíthat, mint a hagyományos, napfény-visszaverődésen alapuló módszerek.
Matthew Payne, a Minor Planet Center igazgatója elmondta, hogy
jelenleg 38 000 ismert NEO pályáját követnek nyomon, közülük több mint 2500 potenciálisan veszélyes.
Nicola Fox úgy véli a NEO Surveyor 2028-ra lehet készen az indításra – talán korábban –, feltéve, hogy megkapja a szükséges finanszírozást.
Az úgynevezett „passback dokumentumok” – amelyek afféle előzetes betekintést nyújtanak a Fehér Ház 2026-os költségvetési javaslatába – arra utalnak, hogy a tervezett megszorítások a NASA marylandi Goddard Űrközpontjának bezárásához is vezethetnek.
Hogy végül milyen mértékben érintik a költségvetési döntések a bolygóvédelmi stratégiákat, az a Trump-féle tervezet részletein múlik, amelyeket még nem tettek közzé. Természetesen a kongresszusnak is jóvá kell hagynia a tervezetet, amíg ez nem történik meg, minden csak a javaslat szintjén marad.
Fox szerint, ha a Fehér Ház valóban visszafogja az e téren szükséges forrásokat, a NASA-nak esetleg nemzetközi partnerek segítségére kell majd támaszkodnia a veszélyes objektumok követésében.
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)