Szerbia elkötelezettséget mutatott az európai uniós csatlakozás mellett annak ellenére, hogy Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök a múlt héten részt vett a második világháború befejezésének alkalmából szervezett moszkvai ünnepségen – hangsúlyozta António Costa, az Európai Tanács elnöke kedden Belgrádban.
A szerb köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón António Costa kiemelte: amikor decemberben átvette az Európai Tanács vezetését, egyértelmű üzenetet küldött arról, hogy elkötelezett az Európai Unió nyugat-balkáni országokat érintő bővítése mellett.
Azt mondta, a térségben tett mostani útja is ezt támasztja alá.
„A csatlakozási folyamat a bizalom kiépítésének a folyamata is” – húzta alá, majd hozzátette: az Európai Unió elkötelezett Szerbia csatlakozása mellett, és örömmel vette tudomásul, hogy Belgrád számára is kulcsfontosságú az európai integráció folytatása.
Rámutatott ugyanakkor: fontos, hogy mindez minél hamarabb konkrét lépéseken, a reformok felgyorsításán keresztül is látsszon – számol be róla az MTI. A következő csatlakozási fejezetcsomag megnyitásához a sajtószabadság, a korrupcióellenes harc és a választási törvény módosítása szükséges – magyarázta.
Megismételte ugyanakkor, hogy Brüsszel is elkötelezett Szerbia uniós tagsága mellett, így Szerbia térfelén „pattog a labda”.
Alekszandar Vucsics a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy fontos kérdésekről esett szó a négyszemközti találkozón, például a térségbeli békéről és stabilitásról, valamint a Koszovóval fenntartott kapcsolatról is.
A szerb államfő arról biztosította António Costát, hogy Szerbia elkötelezett a reformok mellett, és továbbra is az a célja, hogy mihamarabb az EU teljes jogú tagjává váljon. Hozzátette: Belgrád azt szeretné, hogy minél hamarabb minél több csatlakozási fejezet nyíljon meg, de tisztában van azzal is, hogy most nem megfelelő a légkör az Európai Unióban a moszkvai útja miatt.
Ugyanakkor reményének adott hangot, hogy a fejezetek megnyitásakor nem ezt, hanem az elért eredményeket veszik majd figyelembe. Az Európai Tanács elnöke nyugat-balkáni körútja keretében Belgrád után Szarajevóba, Podgoricába, Pristinába, Szkopjéba és Tiranába látogat.
António Costa aggódik a boszniai Szerb Köztársaságban történő események miatt
Az Európai Tanács elnöke a boszniai államelnökség három tagjával folytatott megbeszélést követően a Klix.ba szarajevói hírportál beszámolója szerint újságíróknak azt mondta, az Európai Unió továbbra is elkötelezett Bosznia-Hercegovina európai jövője mellett, viszont a feszültségek mérséklődésére van szükség, illetve arra, hogy a boszniai vezetők együtt tudjanak dolgozni.
António Costa azokra a feladatokra is rámutatott, amelyeket az integráció útját járó Bosznia-Hercegovinának még teljesítenie kell, és amelyek az igazságügyre, illetve a tervezett reformok megvalósítására vonatkoznak – írja az MTI.
Megbeszélésükön Denis Becirovic, a háromtagú államelnökség bosnyák tagja aggodalmának adott hangot a boszniai Szerb Köztársasággal kapcsolatban, és úgy vélte, hogy fegyveres összecsapások is előfordulhatnak Bosznia-Hercegovinában, míg Zeljka Cvijanovic, az államelnökség soros, szerb elnöke szerint ennek a valós veszélye nem áll fenn.
Zeljko Komsic, az államelnökség horvát tagja a kormányzatot bírálta, amely – szerinte – semmit nem tett a csatlakozási tárgyalások előrehaladása érdekében.
Zeljka Cvijanovic ezzel sem értett egyet, és azt mondta, számos előrelépés történt. Közölte, fennakadásra azért került sor, mert a nemzetközi közösség boszniai főképviselője alkotmányellenes döntéseket hozott, és ezzel válságba sodorta az országot, így az nem tudja teljesíteni az EU feltételeit. Leszögezte ugyanakkor, hogy uniós segítséggel a folyamatokat újra lehet kezdeni.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni:
március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos beállításának védelméről szóló törvényt.
Február 26-án a boszniai szövetségi bíróság Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egyévi letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta Milorad Dodikot.
Röviddel ezután a boszniai szerb parlament megszavazta az entitás igazságügyi rendszerének elszakadását a szövetségitől. Ezt a törvényt az ország alkotmánybírósága hatályon kívül helyezte, és Milorad Dodikot a törvény aláírása miatt az ország alkotmányos rendjének veszélyeztetésével gyanúsították meg.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: António Costa, az Európai Tanács elnöke (Fotó: MTI/EPA/Nidal Saljic)