Patthelyzet Romániában: az egyik felmérés döntetlen az állás, a másik szerint toronymagasan nyerné George Simion az elnökválasztást

| Szerző: Blazsek Olivér
Rendkívül szoros küzdelmet vetít előre a román elnökválasztás második fordulójára a legújabb, kedden közzétett felmérés a versenyben maradt két jelölt, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és Nicusor Dan bukaresti független polgármester között – írja az MTI.

Az AtlasIntel közvélemény-kutató május 9-12 között végzett, 3995 véletlenszerűen kiválasztott, szavazni szándékozó internetfelhasználó válaszain alapuló felmérése azonos támogatottságot mutatott ki a két elnökjelölt számára:

Simionra és Danra is egyaránt a megkérdezettek 48,2 adná voksát.

A válaszadók 2,6 százaléka mondta, hogy nem tudja, kire szavaz, 1 százalékuk pedig azt mondta, hogy érvénytelen szavazatot ad le.

Az AtlasIntel arra is rákérdezett, hogy a felmérés résztvevői kire szavaztak az első fordulóban. Az adatsor szerint a kormánykoalíció közös jelöltje, a május 4-én harmadik helyen végző Crin Antonescu szavazóinak 91,7 százaléka Danra, 6,2 százaléka pedig Simionra adná voksát. Az elnökválasztásra függetlenként benevező, Simionhoz hasonlóan szuverenista jelszavakkal kampányoló, negyedik helyen végző Victor Ponta volt miniszterelnök szavazóinak 69,3 százaléka állította azt, hogy Danra adja voksát, 22,6 százalékuk pedig Simionra.

A román elnökválasztás első fordulójában George Simion az érvényes voksok 40,96 százalékával végzett az élen, Nicusor Dan 20,99 százalékot, Crin Antonescu 20,7 százalékot, Victor Ponta pedig 13,04 százalékot szerzett.

Az első forduló eredményének közzététele után a múlt héten végzett,

a Verifield közvélemény-kutató által május 7-én publikált első felmérés még csaknem 10 százalékpontos előnyt mutatott ki George Simion számára.

A második fordulót május 18-án tartják.

Kiemelt kép: Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere (b) és George Simion, a több párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke a Euronews román adásának elnökjelölt-vitájában Bukarestben 2025. május 8-án. A megismételt elnökválasztás második fordulóját május 18-án rendezik Romániában (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)

Ajánljuk még