Mérgező klórgázfelhő miatt százhatvanezren rekedtek otthonaikban Katalóniában

| Szerző: Kaiser László
Mérgező ipari klórgázfelhő miatt 160 ezer ember nem mehetett ki a szabadba több órán át szombat délelőtt néhány katalóniai településen.

A spanyol hatóságok arra kérték szombat reggel a Barcelonától 48 kilométerre délre fekvő Vilanova i la Geltrú városka és még négy másik település lakóit, hogy ne hagyják el otthonukat, és zárják be az ablakokat – számol be róla az MTI.

A gázfelhő egy ipari üzemben keletkezett tűz következtében került a szabadba

– közölték a hatóságok.

A tűzben senki nem sérült meg – tették hozzá. A veszély azonban néhány óra elteltével elmúlt, így a korlátozást feloldották. A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a szóban forgó üzemben medencetisztító szereket gyártanak.

A tűz hajnali 2 óra 20 perckor keletkezett.

Jorge Vinuales Alonso, az üzem tulajdonosa a helyi Rac1 rádiónak elmondta, hogy a klórgáz nehezen gyullad be, de ha begyullad, akkor a tüzét nagyon nehéz eloltani. Elképzelhető, hogy a tüzet egy lítium akkumulátor okozta – tette hozzá első feltételezéseként.

Egy időre a környékbeli közlekedést is leállították a hatóságok.

Kiemelt kép forrása: X.com

Ajánljuk még