Megérkeztek Kijevbe a nyugati vezetők, hogy tárgyaljanak Volodimir Zelenszkijjel

| Szerző: Kaiser László
Kijevbe utazott szombaton Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő – jelentették be az érintett kormányok egy közös nyilatkozatban.

A vezetők találkoznak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek a közlemény szerint megerősítik országaik további támogatását az Oroszország elleni háborúban – írja az MTI.

Jelezték egyúttal, hogy a látogatással nyomatékot kívánnak adni a 30 napos tűzszünetre vonatkozó felszólításuknak.

A fegyvernyugvás fő célja az lenne, hogy a felek tárgyalásokat tarthassanak a tartós béke elérésének lehetőségeiről – emlékeztettek a közleményben.

Zelenszkij már pénteken bejelentette, hogy a hétvégén Kijevben magas szintű találkozót tartanak az Ukrajnát támogató országok.

Kiemelt kép: Emmanuel Macron, Keir Starmer brit kormányfő és Friedrich Merz (Fotó: Ludovic Marin/POOL/AFP)

Ajánljuk még