Közös közleményében az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság külügyminisztere, továbbá az Európai Unió külpolitikai főképviselője annak fontosságát hangoztatta, hogy a két fél a konfliktus békés rendezése felé haladjon – írja az MTI.
Elítélték egyúttal a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén a múlt hónapban turisták ellen elkövetett támadást, amely miatt súlyosan kiéleződött a feszültség a két ország között.
„A feszültség azonnal csökkentésére szólítunk fel, és arra bátorítjuk a két országot, hogy folytassanak közvetlen párbeszédet a békés rendezésről”
– áll a közleményben.
Pakisztán szombaton azt közölte, hogy India ismét pakisztáni katonai támaszpontok ellen intézett légicsapásokat, más területek mellett a főváros, Iszlámábád körzetében is. A hadsereg szóvivője élő televíziós bejelentkezésben sorolt fel három támaszpontot, amelyet frissen ért támadás.
Hozzátette, hogy a a pakisztáni légvédelemnek köszönhetően a csapások többsége nem ért célt.
Nem sokkal később a pakisztáni hadsereg közleményben jelentette be, hogy válaszul megtámadott három katonai bázist Indiában. Sehbaz Sarif miniszterelnök szombatra összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amely egyebek között az ország atomfegyvereiről is rendelkezik.
A szerdán különösen élessé vált konfliktusban a két fél közlései szerint már legalább 48-an meghaltak.