Karoline Leavitt, az elnöki hivatal szóvivője pénteken napi sajtótájékoztatóján számolt be a csütörtöki telefonbeszélgetésről, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy szóba került az amerikai elnök által javasolt 30 napos tűzszünet, amely – a szóvivő szavai szerint – Európában is támogatást élvez, és amerikai remények szerint a háborúban álló két fél elfogadja majd.
A szóvivő kérdésre válaszolva közölte, hogy Donald Trump hétfőn kezdődő közel-keleti útja során nem jön létre találkozó Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A sajtótájékoztatón Karoline Leavitt megerősítette, hogy szombaton Svájcban közvetlen tárgyalás kezdődik az Egyesült Államok és Kína között a kétoldalú kereskedelemről, és a vámokról. Hozzátette, hogy az amerikai delegációt vezető Scott Bessent, pénzügyminiszter a megbeszélések lebonyolításában az elnök teljes támogatását és bizalmát élvezi – írja az MTI.
Donald Trump pénteken a közösségi oldalán tett bejegyezésben felvetette annak lehetőségét, hogy a jelenlegi 145 százalékról 80 százalékra mérséklődjön a kínai árukra kivetett vám.
Ezzel kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta, hogy az elnök nem tervez egyoldalú vámcsökkentést, ahhoz Kína részéről is szükség van engedményekre.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)