Szanyi Tibor: Ha Gyurcsány Ferenc a saját utódlására gondolt, akkor ez egy jó húzás volt

| Szerző: Udvardy Zoltán
„Gyurcsány egy öreg rocker, az a típus, aki ki tíz-tizenöt búcsúkoncertet ad húsz éven át” – így értékelte a DK elnökének váratlanul bejelentetett távozását Szanyi Tibor a hirado.hu-nak. A Dobrev Klárától való válás mögött pedig szerinte akár az a politikai szándék és meghúzódhat, hogy meg akarják téveszteni a közvéleményt.

„Ez igazából egy 2006 szeptembere óta várható döntés volt, csak kicsit túlhordta magát az élet – ezért volt váratlan ez a lemondás” – fogalmazott Szanyi Tibor, akit lapunk azt követően keresett meg, hogy Dobrev Klára a közösségi oldalán közölte, Gyurcsány Ferenc távozik a Demokratikus Koalíció (DK) éléről. Dobrev arról is írt, hogy véget ért több évtizedes házassága Gyurcsány Ferenccel.

Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy vajon a 2006-os örökségtől is így kíván-e megszabadulni a DK, vagy a baloldal, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója úgy fogalmazott: ezt egyféle záró akkordnak lehet tekinteni,

szerinte „ezzel Őszöd lezártnak tekinthető”.

Nem látta viszont ennyire lezárnak Gyurcsány politikai pályafutását: „Ha szabad zenei hasonlattal élnem, azt mondanám, hogy Gyurcsány egy öreg rocker, az a típus, aki ki tíz-tizenöt búcsúkoncertet ad húsz éven át. Tehát én azt gondolom, hogy ezzel nem biztos, hogy vége van a történetnek.”

Taktikai csere?

Taktikailag nézve szerinte Gyurcsány háttérbe húzódása azt szolgálja, hogy a minél kisebb félreértések közepette át tudja passzolni DK vezetését a feleségének, Dobrev Klárának: „Hogyha Gyurcsány Ferenc a saját utódlására gondol, akkor ez egy jó húzás volt a részéről.” Szanyi viszont arra gyanakszik, „hogy ez egy dinasztikus megoldás; ennek élét veszi el azzal, hogy elválnak. Egyéb oka nem nagyon hiszem, hogy lenne a dolognak”.

Kérdésünkre, hogy Gyurcsány visszavonulásának és a házaspár válásának bejelentése nem azért történt-e egy időben, hogy már most szétválasszák a DK-t és Gyurcsányt a választók ellőtt, a politikus úgy vélte: „De igen, ez szó szerint erről szól, semmi más indoka nem lehet.” Hiszen egy házaspár úgy is el tud válni, hogy annak a közéletben semmiféle visszhangja, tette hozzá, „tehát ez egy tudatos, térben időben való összekötés volt, ami azt jelenti, hogy ez egy politikai célzatú válás”.

Úgy vélte:

az a politikai szándék és meghúzódhat emögött, hogy meg akarják téveszteni a közvéleményt.

Szanyi szerint most pengeélen áll, hogy zuhanás vagy akár felfelé ívelés következik Gyurcsány távozása után a DK-ban, hiszen Dobrev Klára domesztikálta magát a pártban. Ő egy jó név, a tagság szereti, tiszteli, elfogadja.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján az EP strasbourgi épületében 2024. október 8-án (Fotó: MTI/Purger Tamás)

Normál körülmények között azt mondanám tehát, hogy jó esélyei vannak Dobrev Klárának. De így, hogy a DK – amúgy az összes többi liberális párttal együtt – „rottyon volt, félig a padlón lévő pártként eleve kétséges, hogy fel tud e állni vagy sem”. Hozzáfűzte: „Én azt gondolom, hogy nem.”

Az MSZP tud egy kicsit profitálni

Arra a kérdésünkre, hogy a baloldalon milyen erőviszonyok, centrumok alakulhatnak ki Gyurcsány távozásával, kijelentette: szerinte „Gyurcsány Ferenc és a DK sohasem volt a baloldalon, bár bitoroltak bizonyos baloldali pozíciókat, nem utolsósorban közvélemény elég jelentős megtévesztése árán”. Kifejtette: valószínűnek tartja, hogy az a bizonyos szélsőliberális befolyás, ami eddig hatott a baloldal irányában, most óhatatlanul csökkenni fog.

Úgy értékelte: ez a baloldal szempontjából nem rossz, mert így egy korábban bitorolt politikai teret be tud lakni. Szerinte legfőképpen az örökös nagy harcostárs, az MSZP tud egy kicsit ebből profitálni.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke országjáró körútjának indulásakor tartott sajtótájékoztatóján a Gellért téren 2025. március 17-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ha az MSZP ezáltal balra tud mozdulni, az biztos, hogy segítheti a baloldalt – tette hozzá Szanyi, aki szerint a karizmatikusabb baloldali pártokat, mint például az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat, „tehát az én pártomat ez csekély módon érinti, de hogyha több párt átjön a baloldalra, az viszont mégiscsak a mi esélyeinket javítja”.

Előny Magyar Péternek

„Igen, bár én ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget” – válaszolta arra a felvetésükre, hogy Gyurcsány távozása által Magyar Péternek, akarva-akaratlan, de zöldre vált a szemafor az ellenzéki pártok között.

Úgy vélte ugyanis, hogy „a Tisza Párt és a Fidesz politikai értelemben egy és ugyanaz”. Szanyi „házi meccsnek” és bábszínháznak titulálta a két párt vetélkedését, mert szerinte „gyakorlatilag ugyanannak a kultúrkörnek és politikai, gazdasági érdekkörnek a mutatványait látjuk”.

Ez szerinte azt jelenti a következő Országgyűlés vonatkozásában, hogy csak jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok lesznek benne. A parlamentből Szanyi Tibor véleménye szerint teljesen kiszorulhat a baloldal, sőt, most már a liberális mozgalmak is.

Kiemelt kép: Szanyi Tibor, Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, 2023. május 18. (Fotó:Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még