Az Európai Bizottság keddi bejelentése szerint 2027-ig minden tagállamnak függetlenítenie kellene magát az orosz energiahordozóktól. A döntést akkor is meghoznák, ha nem kapnának egyhangú támogatást a tagállamoktól, sőt, együttműködés hiányában akár szankciókat is kivethetnének. Magyarország és Szlovákia határozottan elutasította a javaslatot, amelynek bevezetése egész Európára nézve súlyos gazdasági következményekkel járna.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Fesztiválján a hirado.hu kérdésére elmondta, hogy a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja az Európai Bizottság javaslatát. Az uniós terv végrehajtása súlyosan veszélyeztetné Magyarország energiabiztonságát, energiaszuverenitását, valamint a rezsicsökkentés eredményeit. „A miniszterelnök arra utasította a kormány illetékes tagjait, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ezt a tervet megpróbáljuk megakadályozni.”
Úgy véli, ha a jelenlegi kormány hatalmon marad, úgy 2028-ig biztosan találnak majd olyan megoldást, amely az ország energiaellátását biztosítja.
A politikai igazgató azonban figyelmeztetett: ha kormányváltás lesz, akkor az új vezetés valószínűleg végrehajtja Brüsszel elvárásait, és a hatósági ár alapú rezsicsökkentés is megszűnik.
Hozzátette, hogy Magyarország célja, hogy megakadályozza a terv elfogadását, és hogy biztosítsa az energiaellátás stabilitását és megfizethetőségét.
Folyamatosan küzdenek az uniós forrásokért
A Magyarországnak járó uniós pénzekre kitérve Orbán Balázs elmondta, hogy az ellenzék részéről aknamunka zajlik, hogy visszatartsák a forrásokat. Mint mondta: „A Tisza Párt képviselője nyíltan bevallotta, hogy politikai okokból Brüsszellel összejátszva visszatartják az uniós források egy részét.” A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a kormány ennek ellenére is folyamatosan azon dolgozik, hogy a támogatásokat megszerezzék Magyarországnak.
„Folyamatosan érkeznek az uniós források Magyarországra, és úgy látjuk, hogy ebben az uniós pénzügyi ciklusban az összes uniós forrást meg tudjuk szerezni. A legnagyobb veszélyt jelenleg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása jelenti.”
Orbán Balázs elmondta, hogy a nemzetközi kutatóintézetek is azon a véleményen vannak, hogy Ukrajna EU-s csatlakozásával Magyarország, és más tagállamok is nettó befizetővé válnának. Megjegyezte, hogy az uniós támogatások jelentősen csökkennének, vagy akár teljesen megszűnnének.

Magyarország álláspontja miatt az ukrán elnök nemrég több provokatív kijelentést is címzett Orbán Viktornak. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Volodimir Zelenszkijnek rendkívül fontos Ukrajna EU-s felvétele, hiszen a politikai jövője múlik azon, hogy „sikerül-e betuszkolnia az országát az Európai Unióba”. Hozzátette, hogy Manfred Weber és Ursula von der Leyen is összehangoltan dolgozik Ukrajna gyorsított uniós felvételén, miközben a magyar támogatók felkutatására törekednek. Mint mondta: „ők az elmúlt években a háborús politika legnagyobb szószólói voltak”, és egyértelmű együttműködés volt megfigyelhető közöttük.
Kapcsolódó tartalom
Orbán Balázs kiemelte: „Ursula von der Leyen tulajdonképpen úgy beszélt az Európai Parlament előtt, mint az ukránok elnöke, nem pedig mint az Európai Bizottság elnöke.” A politikai igazgató szerint fontos, hogy a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazáson világos üzenetet küldjenek a magyarok Ukrajna gyorsított EU-s csatlakozásáról.
Nyílt külföldi beavatkozás zajlik
A 2026-os országgyűlési választással kapcsolatban Orbán Balázs kijelentette: „Biztos vagyok benne, hogy lesz” külföldi beavatkozási kísérlet. Elmondta, hogy a kormány ennek a kivédésére is felkészül:
„Zajlik egy jogalkotási előkészítő munka, hogy a külföldről ide irányított pénzek áramát meg tudjuk állítani. Azt gondoljuk, hogy ez szuverenitási kérdés.”
A politikai igazgató úgy látja, hogy a helyzet súlyosbodott az elmúlt évekhez képest: „Ezek a beavatkozási kísérletek már nem a függöny mögött zajlanak, hanem előttünk a színpadon és teljesen nyílt módon.”

Orbán Balázs szerint a külföldi befolyásolásnak már megvannak a látványos jelei. Úgy fogalmazott, hogy az Európai Néppárt és Brüsszel között paktum született, amely a Tisza Pártot támogatná egy kormányváltás érdekében, hogy végrehajtsák az EU által elvárt politikát.
A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta: Magyarország általános békepárti álláspontot képvisel a világban zajló konfliktusokkal szemben. „Látjuk a világrendszerváltást, látjuk, hogy ez konfliktusokkal lehet terhelt, de azt szeretnénk, ha ez az átmenet minél kevesebb konfrontációval járna.” Az orosz–ukrán háborúval kapcsoltban üdvözölte, hogy az amerikaiak hajlandóak közvetítő szerepet vállalni. Ezzel szemben elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszel a békekezdeményezések helyett inkább egy alternatív háborús stratégia kidolgozására törekszik.
Orbán Balázs az amerikai–magyar kapcsolatokra, és a Donald Trump amerikai elnök által kivetett vámokra is kitért.
„Dolgozunk azon, hogy legyen Amerika és Magyarország között bilaterális alapon egy nagy gazdasági megállapodás, ami kölcsönösen előnyös mindenki számára.”
Hozzátette, hogy a kereskedelempolitikai kérdés már brüsszeli hatáskör. Orbán Balázs szerint a magyar kormány arra próbálja ösztönözni a brüsszeli vezetőket, hogy vegyék észre, „rosszul tárgyalnak, és elmulasztották azt a lehetőséget, ami korábban nyitva állt”.
Mint mondta, az uniós döntéshozókat arra bátorítják, hogy legyen közös vámcsökkentés, valamint folytassanak intenzív tárgyalásokat egymás között. „A labda az ő asztalukon pattog, úgyhogy remélem, hogy ezúttal nem fogják elbénázni a lehetőséget, mint ahogy azt korábban oly sokszor megtették” – összegezte Orbán Balázs.
Kiemelt kép: Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója 2025. május 8-án, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Fesztiválján (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)