Miközben az áldások erkélyéről elmondott első beszéde alapján megindultak a találgatások arra vonatkozóan, milyen prioritásokkal bíró pápaságra készülhetünk, érdemes arra is figyelmet fordítani, hogy olyan nevet választott magának, amelyet bő 120 éve nem viselt senki. 1878-ig kell visszamennünk az időben, hogy a Leó nevet felleljük a pápák között: az akkor megválasztott XIII. Leó (polgári nevén Vincenzo Gioacchino Pecci) 1903-ban hunyt el – írta Vágvölgyi Gergely.
De ki is volt XIII. Leó pápa – és mit üzenhet nekünk az ő pontifikátusán keresztül az új szentatya névválasztása?
XIII. Leót nehéz történelmi pillanatban választotta Krisztus földi helytartójának a konklávé: a pápa a „Vatikán foglyaként” élt, súlyos konfliktusban az olasz állam mellett a legtöbb európai fővárossal is. A szekularizmus egyre inkább erőre kapott a nyugati világban és olyan ideológiák kezdtek népszerűekké válni, amelyek később százmilliók életét követelték. Németországban kirobbant a kulturkampf, francia földön egyházellenes törvényhozás volt jellemző. Jelentős társadalmi változások zajlottak: az urbanizációval és iparosodással párhuzamosan megannyi család és egyén vesztette el munkahelyét, gyökereit – és hitét. Ebben a nehéz helyzetben kellett vezetnie az egyházat és választ adni a kor társadalmi kihívásaira, megőrizve az Anyaszentegyház tanítását és küldetésének mélységét. Márpedig jelentős világpolitikai és társadalmi kihívások ma is sorakoznak a megválasztott XIV. Leó előtt…
A kihívások közepette XIII. Leó pápa megfogalmazta és egységesítette az egyház társadalmi tanítását – éppen azt, aminek egy részét a modernista teológia követői és a szinódusi folyamat radikálisai ma kidobnának az ablakon (bizonyos bibliai szakaszokkal együtt). XIII. Leó olyan időben védte egyházát és annak teljes tanítását, amikor a világ szakítani akart azokkal. Mély teológiai műveltséggel, felkészültséggel, erőteljes szociális érzékkel és elhivatottsággal szolgálta Isten népét. Pápai dokumentumaiban a hit szerint berendezett életre buzdította a keresztényeket, s ha őszinték akarunk lenni, beláthatjuk, hogy ma sem az egyház „kitalálása”, hanem a mély imaélethez, a valódi hitben járáshoz való visszatérés eredményezheti a megújulást.
Pecci pápa kiállt az államok szuverenitása mellett, miközben rendre szót emelt a kommunizmus tanaival és a kapitalizmus túlkapásaival szemben is. De nem pusztán kritizált: válaszokat fogalmazott meg és bemutatta a katolikus-keresztény tanításban élő alternatívát, amely kiutat jelenthet a kor válságaiból. Válaszkísérletei történelminek bizonyultak: híres enciklikája, a Rerum Novarum a munkások helyzetét példaértékű alapossággal és érzékenységgel közelítette meg, olyan tanítást nyújtva, amelyre a mai napig hivatkoznak nem csak egyházi körökben, de társadalomtudományi értekezésekben, világi egyetemi képzéseken is. A Rerom Novarum jelentőségét mutatja, hogy kiadásának negyvenedik, majd századik évfordulóján utódai (XI. Piusz és Szent II. János Pál) külön dokumentumokban foglalkoztak jelentőségével és nem múló aktualitásaival.
Mindezzel párhuzamosan gondosan tekintett az egyház szükségleteire is: több mint kétszáz új püspökséget alapított és megszervezte a katolikus egyház életét olyan területeken is, ahol addig szinte csak a spontán missziók voltak jellemzőek. Kiemelt figyelmet fordított Aquinói Szent Tamás teológiájának újbóli felfedezésére (ebből indult ki a tomista reneszánsz), de a tudományra is: neki köszönhetjük például a Vatikáni Apostoli Levéltár és a vatikáni csillagvizsgáló megalapítását is.
XIII. Leó pápa egyébként több szempontból is a „legek” tagja: a legmagasabb kort megélt pápák egyike, egészen pontosan a negyedik leghosszabb földi élet volt az övé az eddig lezárult 266 pápaság közül; 94 évet élt. (Érdemes hozzátenni, hogy az első ötszáz évből nem ismerjük a pontos életkori adatokat, bár a pápáknak sokáig nem volt esélyük arra, hogy magas életkort éljenek meg; az első 30 pápa közül 23 vértanúhalált halt.) Pontifikátusa is a negyedik leghosszabb kétezer év egyháztörténetében: Péter apostol (az első pápa, 34 évig), IX. Piusz (31 év) és Szent II. János Pál pápa (26 év) után jegyezzük az ő 25 évig és 5 hónapig tartó uralkodását.
Megválasztott pápaként mai utóda, XIV. Leó fiatalnak számít. S hogy miként kormányozza (bizonytalan, kihívásokkal teli korunkban) az egyház hajóját, hamarosan tisztábban fogjuk látni.
Kiemelt kép: az új pápa megválasztását jelző fehér színű füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé harmadik szavazása után május 8-án (Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino)