Erdő Péter mellett egy másik magyar bíborosról is esélyesként írnak a pápaválasztáson

| Szerző: Szmodics Dávid
Német László belgrádi érsek és metropolita az első szerbiai bíborosként vesz részt a konklávén a Katolikus Egyház történetében – írta a Belgrádi Főegyházmegye, amelynek közlése szerint egyesek Német Lászlót is pápaesélyesként tartják számon.

Az egyházmegye közleményében (amelyben részint t egy ausztriai délszláv kisebbségi magazin, a kosmo.at cikkére hivatkoztak)

Német Lászlót lehetséges pápajelöltként említik többek között Erdő Péter, a francia Jean-Marc Aveline és az olasz Pietro Parolin társaságában.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy Ferenc pápa 2024. december 8-án, 20 társával együtt kreálta bíborossá Német László belgrádi érseket, verbita atyát a Vatikánban. Német László ezt megelőzően 2022 óta Belgrád római katolikus érseke, azelőtt pedig 2008 óta a délvidéki Nagybecskerek püspöke volt. A három őt felszentelő egyházi méltóság közül épp a konzervatívok jelöltjének tartott Erdő Péter volt a főszentelő.

Kiemelt kép: Bíborosok és hívek az új pápa megválasztásáért rendezett szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában szerdán, mielőtt megkezdődik a pápaválasztó konklávé (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még