Pavel szerint Csehország politikai és katonai téren is teljes mértékben folytatja Ukrajna és a béke mihamarabbi megkötésének támogatását.
„Amennyiben Oroszország sikerrel járna ebben a háborúban, annak közvetlen negatív hatása lenne Csehországra is. Amennyiben jutalmat kapna az agressziójáért, az megerősíthetné meggyőződését, hogy helyes az a mód, ahogy külpolitikai céljait megvalósította. Csehországnak érdeke, hogy a remélhetőleg hamarosan beinduló béketárgyalások eredménye ne az legyen, hogy az agresszor jutalmat kap, míg az áldozat, tehát Ukrajna meg lesz büntetve” – hangsúlyozta Petr Pavel.
A cseh elnök hangsúlyozta továbbá, hogy
Csehország kész részt venni Ukrajna háború utáni újjáépítésében,
iparának és az egész ukrán infrastruktúra korszerűsítésében.
Kapcsolódó tartalom
Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Csehországnak a sokoldalú támogatásért, külön kiemelve a Prága által kezdeményezett nemzetközi lőszerbeszerzést Ukrajna számára, valamint a cseh-ukrán hadiipari együttműködést. A elnök nagyra értékelte, hogy
Csehország kiképző központot létesít az F-16-os amerikai vadászgépek ukrán pilótái számára.
Külön köszönetet mondott Prágának Ukrajna európai integrációs törekvéseinek támogatásáért és sajnálatát fejezte ki afelett, hogy ezt a folyamatot néhány ország vezetője „igyekszik akadályozni”. Konkrétumokat azonban Vlodimir Zelenkszkij nem mondott. Kiemelte a csehek szerepét az ukrán egészségügy újjáépítésében is.
A cseh elnöki hivatal közlése szerint Volodimir Zelenszkij hétfőn, látogatásának második napján Petr Fiala kormányfővel tárgyal, majd találkozik a cseh parlament két kamarájának elnökével Markéta Pekarová Adamovával, illetve Milos Vybornyval.
Kiemelt kép: Petr Pavel cseh és a kétnapos hivatalos látogatáson Csehországban tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a prágai várban tartott fogadási ünnepségen 2025. május 4-én. (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)