Az amerikai elnök beszédét lelkesen fogadta a tömeg a mélyen republikánus Alabamában, ahol Trump mindhárom elnökválasztási kampányában támogatást kapott.
„Ti vagytok Amerika aranykorának első végzős osztálya”
– mondta az elnök a hallgatóknak.
Ezután azonban gyorsan kampányszerű beszédbe kezdett, amelyben kijelentette, hogy az Egyesült Államokat „kirabolták”, mielőtt hivatalba lépett volna, és az elmúlt négy év – amikor nem volt hatalmon – „nem volt jó az ország számára.”
Ezután nyugalom teremtő szándékkal elmondta: „De ne féljetek ettől. Ez csak egy kisiklás volt.” Majd sokadszorra kijelentette: a 2020-as elnökválasztást – amelyen vereséget szenvedett – elcsalták.
Beszéde közben egy női súlyemelőt is utánzott, és hörgő hangon gúnyolta a transznemű nők sportban való részvételét.
Említést tett a tech-milliárdosokról is, akik szerinte korábban utálták, ma már „csókolgatják a hátsóját”.
Miután részletezte vámpolitikai terveit, felsorolta első hivatali 100 napjának sikereit, és bírálta a médiát, Trump ismét a hallgatókhoz fordult, és tíz tanácsot adott nekik saját életéből és karrierjéből merítve. A tanácsok között elhangzottak olyan mondatok, mind a „Tekints magadra győztesként”, „Légy eredeti” és „Sohase, de sohase add fel.” Azt mondta, sosem túl korai a sikerhez, és elmesélte, hogyan dolgozott az első szállodai fejlesztési projektjén a húszas éveiben.
Kapcsolódó tartalom
„Most van itt az ideje annak, hogy keményebben dolgozzatok, mint valaha. Találjátok meg a határaitokat, majd törjétek át őket”
– mondta.
Bár Trump beszédét diplomaosztóként hirdették, valójában egy külön esemény volt, amelyet a hivatalos ceremóniák előtt tartottak. A végzős hallgatók fakultatív alapon vehettek részt rajta.
Trump beszédében megemlítette, hogy aznap van hivatalba lépése utáni 100. nap, és az alacsony határmenti letartóztatási számokat az ő bevándorlási politikájának tulajdonította. Ugyanakkor azzal vádolta a bíróságokat, hogy megakadályozzák kampányígéreteinek betartását.
„A bírók beavatkoznak, állítólag a jogszerű eljárásra hivatkozva. De hogyan lehet jogszerű eljárást biztosítani azoknak, akik illegálisan léptek be az országba?”
– mondta.
Kiemelt kép: Donald Trump súlyemelést imitál az Észak-Karolinai Republikánus Párt konvencióján, az észak-karolinai Koury Convention Centerben, Greensboróban, 2023. június 10-én (Forrás: Getty Images)