Az esetről a Kronen Zeitung számolt be, amely azt írta, hogy a gyilkosság az előző éjjel történt. Mint írták, úgy tudni, hogy a 34 éves nő 2024-ben több hónapon át kapcsolatban élt a 32 éves magyar férfival, de a szakítás után állítólag többször is összevesztek.
Cikkük szerint most is azért találkoztak Maria Almban, hogy megbeszéljék a szakítással öket. A lap információi szerint a találkozóra nem sokkal éjfél után került sor egy helyi szupermarket parkolójában.
Az elsődleges információk szerint azonban a találkozón a férfi fejbe lőtte a német nőt, majd ismeretlen irányba menekült
– közölte a salzburgi tartományi rendőrkapitányság szóvivője.
A Kronen Zeitung úgy tudja, hogy a nő egyik barátnője is szemtanúja volt a gyilkosságnak: ő azért ment oda az áldozattal, hogy támogassa őt, de csak a háttérből figyelte őket, amikor az gyilkosság történt. A lap szerint a barátnő egy autóban ülve, a visszapillantó tükörből látta az esetet, majd azonnal értesítette a rendőrséget.
A lövést a közeli házak lakói is hallották, mire a rendőrök kiértek, P. Krisztián már eltűnt, és azóta sem tudják, hogy hol lehet. A rendőrség jelenleg a településen és a környező, határ menti területeken keresi a feltételezett elkövetőt – írta a lap.
Nagyszabású hajtóvadászat zajlik, a különleges egységeket is bevetették
Az osztrák közmédia (ORF) salzburgi illetőségű regionális híroldalán a délutáni órákban azt írták, hogy az ügyben az osztrák Állami Bűnügyi Hivatal folytatja a nyomozást. Az indítékot és a pontos végrehajtást még vizsgálják,
de a rendőrség jelenleg úgy véli, hogy a bűncselekményt előre kitervelhette a támadó.
„A keresés Pinzgau területén, de a szomszédos Pongau és Tirol felé is folyik. Az összes járőröző egység, valamint a Cobra különleges egységek és a Gyorsreagálású Csoport [Schnelle Interventionsgruppe, vagyis röviden: SIG, amelyet a legsúlyosabb, legsürgősebb incidenseknél vetnek be rendszerint – a szerk.] is részt vesz a bevetésen”– mondta Stefan Hasler rendőrségi szóvivő.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfinál van-e még a gyilkos fegyver, és továbbra is veszélyt jelent-e az emberekre. Ugyanakkor az osztrák sajtóhoz eljutott információk szerint a férfinek legálisan volt a birtokában lőfegyver – erről írt például a Salzburger Nachrichten című lap is (azt viszont egyelőre nem közölte a rendőrség, hogy pontosan milyen típusú fegyverrel követték el a gyilkosságot).
A meinbezirk.at híroldal mindeközben megjegyezte, hogy 2025-ben a mostani már az ötödik olyan jellegű gyilkosság Ausztriában az idén, amikor egy férfi végez a jelenlegi vagy volt női partnerével.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna.











