Putyin javasolta egy történelmi emlékezetvédelmi bizottság létrehozását az Oroszország és Belarusz közötti unióállam keretein belül a Nagy örökség – közös jövő című fórumon Moszkvában – számolt be a TASZSZ.
Az orosz elnök kiemelte, hogy több mint tíz szövetségi törvény született az elmúlt években a második világháborús emlékezet védelmében. A FÁK-tagállamok népei közösen viselték a háború súlyát, és együtt védték meg függetlenségüket.
„A nácizmus feletti győzelem közös örökségünk” – hangsúlyozta Putyin, aki szerint
a világnak szüksége van egy új, igazságos és oszthatatlan biztonsági rendszerre,
amely minden állam biztonságát garantálja anélkül, hogy másokét veszélyeztetné.

Putyin úgy vélekedett, hogy az új biztonsági rendszert a már meglévő olyan multilaterális együttműködések alapozhatják meg, mint például az Oroszország és Belarusz alkotta Unióállam, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ), a Független Államok Közössége (FÁK), a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), a BRICS, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), illetve más befolyásos szervezetek.
Kapcsolódó tartalom
A nyugati modellel ellentétben közös kontinensünknek, Eurázsiának „a béke és a stabilitás terévé, a fenntartható gazdasági, társadalmi és humanitárius fejlődés modelljévé kell válnia”
– részletezte elképzeléseit az orosz elnök.
„Mindent meg kell tennünk, hogy ellenálljunk a nácizmus újjáéledésének, a russzofóbia, az antiszemitizmus és a rasszizmus, az etnikai és vallási intolerancia romboló eszméinek terjedésének” – fogalmazott Putyin.
Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orosz Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán Moszkvában 2025. március 18-án. (Fotó: MTI/EPA/Makszim Semetov)