Az emberiség történetének egyik legnagyobb, mintegy 300 tonna TNT erejű detonációját, a Szovjetunió ukrajnai területén működő csernobili atomerőmű 4-es számú reaktorának felrobbanását, amelyre 1986. április 26-án kora hajnalban, nem sokkal éjfél után (1 óra 23 perckor) került sor, Kelet-Közép-Európában a média történetének egyik legmélyebb hallgatása követte.
A kommunista rezsimek írott és elektronikus sajtójában
több mint 48 órán keresztül semmit nem lehetett hallani a katasztrófáról,
amiről már csak a megnövekedett sugárzási adatok okán is órákon belül értesültek a nyugat-európai döntéshozók, illetve az akkori „szabad országok” (a hidegháború idején így aposztrofálták a Szovjetunió által meg nem szállt államokat) közvéleménye.
A csernobili atomerőmű néhány héttel a katasztrófa után, 1986 májusában (Fotó: Igor Kostin/Laski Diffusion/Getty Images)Az első radioaktív felhő a Kárpátok szűrőjén átjutva április 29-én érte el hazánkat, Csernobiltól észak-északnyugati irányba indulva Skandinávián, Lengyelországon és a korabeli Csehszlovákián át. A második egy nagyobb, déli irányú felhő volt. Ez Románián és az akkor még létező jugoszláv államon keresztül május 7-én érkezett, tartalmát a másnapi esők mosták a talajba.
A KFKI néhány munkatársa a balesetet követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább, suttogva, ez a figyelmeztetés.
Nem gondolta, hogy ilyen életveszélyes
Magyarországon 1986. április 28-án, hétfőn, az esti órákban hangzott el a legelső híradás a történtekről.
A Kossuth rádió egykori bemondója, Török Annamária szolgálatban volt aznap este. A Kazinczy-díjas rádióbemondó, műsorvezető (aki előadóművészként és tanárként is ismert) kérdésünkre elmondta, leginkább arra emlékszik, hogy „volt egy feszült várakozás a kollégákban, mert a hírt már megkapták, de embargós volt, vagyis várni kellett a felolvasásával addig, amíg engedélyezték, hogy adásba menjen”.
Aznap este a hírszerkesztők a nyugat-európai rádiók adásaiból már tudtak a katasztrófáról, ám, mint elmondta, „nagy volt a bizonytalanság, hogy be lehet-e mondani” azt, ami történt. Bemondóként ő nem látott bele, hogy milyen viták előzték meg a szerkesztőségben a döntést, hogy az információ végül elhangozzon.
Török Annamária a híreket olvassa fel bemondóként a Krónika című élő hírműsorban a közmédia 32-es rádióstúdiójában, a Bródy Sándor utcai telephelyen 2013. január 29-én. 1986 áprilisában „már tudtak a katasztrófáról, ám nagy volt a bizonytalanság” (Fotó: MTI/Beliczay László)A Kossuth rádióban a 22 órai híradásban mondták be először a hírt (a Petőfin már 21.00-kor – a szerk.). Ez egy 20 perces híradás volt akkoriban egy férfi és egy női bemondóval, de, mint Török Annamária kifejtette, már nem emlékszik rá, ki volt a felolvasó. Arra viszont igen, hogy ő egyáltalán nem fogta fel a katasztrófa súlyosságát. „Nem is fogtam fel, mi történt” – fogalmazott.
Másnap a lakóhelye közelében lévő piacon szembesült azzal, hogy a zöldségeket teherautóra lapátolják. A szerencsétlenséget követő május elsejét Szófiában töltötte egy hivatalos, rádiós találkozón. A bolgár kollégák között egyáltalán nem esett szó Csernobilról, pedig a piacos kép itt is megismétlődött.
A szálló ablakából látta, hogy a közeli piacról is teherautóra lapátolják a zöldségeket. Aztán hazafelé jövet, amíg a szófiai repülőtéren a gépére várt, a véletlen összehozta a Stern című német lap egyik magyar származású fotóriporterével. Beszélgetésük közben
a hangos bemondó a kijevi utasokat szólította, hogy induljanak a gépükhöz, ekkor a fotós hozzáhajolt és azt mondta: „Mit gondol, tudják, hova mennek?”
Ezek az elgondolkodtató, felkavaró személyes élmények ébresztették rá arra, hogy milyen súlyos az, ami valójában történt, a hivatalos információk még ekkor is nagyon szerények és bagatellizálók voltak.
Szűretlen információ
Április 28-án este Bedő Iván volt a hírszerkesztésért felelős turnusvezető a Magyar Rádióban. Az úgynevezett „rádiófigyelők” hallgatták ugyan a BBC, az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió adásait, ám az itt beszerzett információk vagy nem, vagy csak gondosan megszűrve jutottak el a hallgatókhoz.
Az MTI is kiadott egy, szigorúan a szerkesztőségek tájékoztatására szánt hírt a Csernobilban történtekről: ezeket az információkat viszont nem lehetett közzétenni. Bedő Iván ennek ellenére úgy döntött, hogy beolvastatja a BBC hírei alapján szerkesztett információkat. A Petőfi rádió este 9 órás híradásában a következők hangzottak el:
„A Szovjetunió-beli csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését. A károk felszámolására kormánybizottságot hoztak létre.
Stockholmban közben bejelentették, hogy Dániától Finnországig észlelték a radioaktív sugárzási szint hirtelen növekedését. Ottani szakértők szerint a radioaktív felhő rövidesen eljut a Skandináv-félsziget fölé.”
Kalandos életű híradás
A híradás, ahogy ezt Török Annamária is felidézte, este 10 órakor, a Kossuth rádióban is elhangzott. Szintén a hétfői napon,
1986. április 28-án adott ki első alkalommal közleményt a TASZSZ hivatalos szovjet hírügynökség is
a katasztrófáról.
A Magyar Rádióhoz tartozó állomásokról sugárzott hírt a reggeli órákig többször is átszerkesztették. A késő esti órákban – írja a Médiakutató.hu – szó szerint elhangzott, hogy „Csernobil Ukrajnában, Kijevtől északra van, a Pripjaty és az Uzs folyó találkozásánál. Ott kezdődik a kijevi víztároló”. Röviden utaltak a radioaktív sugárszennyezettség megemelkedésére, illetve pontosították annak észlelési helyét is. Ebben a hírben már szerepelt az is, hogy a minisztertanács közleményt adott ki, amely szerint intézkednek a következmények elhárításáról, és az is, hogy vannak sérültek, akiket orvosi ellátásban részesítenek. Megemlítik, hogy a TASZSZ szerint ez az első ilyen eset a Szovjetunióban, és hogy a történtekről beszámolt a szovjet televízió híradója is.
A fél 12-es, a Magyar Rádió URH hullámhosszán beolvasott hír viszont már csupán négy mondatból állt. Hajnali 3 órakor újból átfogalmazták az eredeti hírt. Ezúttal már hangsúlyozták, hogy súlyos baleset történt, és a korábbinál részletesebben beszéltek a skandináv észlelésekről. Másfél órával ezután, reggel fél 5-kor mind a Kossuthon, mind a Petőfin már csak az került adásba, hogy megsérült az egyik szovjet atomreaktor, és hogy kormánybizottság alakult a Szovjetunióban.
Amikor április 29-én reggel új turnus indult Polesz György vezetésével, már nyomuk sem volt a csernobili híreknek.
Bedő Iván azóta több nyilatkozatában elmondta: azóta sem derült ki, hogy ki az, aki másnap letiltotta az általa szerkesztett híradást. Az április 28-án este a közleményt adásba engedő Bedőt egy héttel később fegyelmi büntetésben és háromhavi prémiumelvonásban részesítették.
Több napon át volt „tegnap”
Másnap, kedden a délután megjelenő Esti Hírlapban – melynek lapzártája a késő délelőtti órákban volt – Békés Attila Mi történhetett Csernobilban? című cikkében már arra kérdezett rá a Központi Fizikai Kutatóintézetnél (KFKI), hogy várható-e radioaktív felhő Magyarország fölé érkezése.
Az Esti Hírlap április 29-i cikke az összes, az ezt követő napokban megjelent híradással együtt abból a – minden bizonnyal a pártállam által sugallt vagy elrendelt – dezinformációból indult ki, hogy egy „tegnap megsérült” atomerőműről van szó. Ugyanis, ha
április 28-ára tették az április 26-án történt balesetet,
az egy ideig elleplezte a történetek több napon át történő, tudatos elhallgatását.
Ezt a fals információt közli a Petőfi Népe című lap is április 30-án: „Az ukrajnai Csernobilban levő atomerőműben hétfőn megsérült egy reaktor, többen megsebesültek, az áldozatok számáról és a károk mértékéről részletek nem ismeretesek.”
Csupa jó hír
Annak ellenére, hogy
a radioaktív sugárzás a hazánkban már április 29-én megnövekedett,
(május 7-én jött a következő, jóval erősebb hullám) a kommunista rezsim vezetése az égvilágon semmiféle óvintézkedést nem tett súlyosan veszélyeztetett gyermekek érdekében. Annál nagyobb gondot fordítottak a katasztrófa valós tényeinek, adatainak manipultív elferdítésére. a dezinformációra.
„A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint az Országos Meteorológiai Intézet és az Országos Polgári Védelem Meteorológiai Szakszolgálata folyamatosan műszeres légköri vizsgálatokat végez. A mérések hazánk légrétegeiben a csernobili atomreaktorban keletkezett sérülést követően sem mutatnak változást. Az intézetek szakértőinek megállapítása szerint a reaktor sérüléséből adódó következmények a későbbiekben sem veszélyeztetik lakosságunkat és környezetünket” – füllenti a Heves Megyei Népújság 1986. április 30-i száma.
Már címében is hazudik a Népszabadság ugyanazon a napon: a párt központi lapja „Újabb jelentést” ismertet Csernobilról, azt a hamis látszatot keltve, mintha a súlyos elhallgatás helyett csak úgy sorjáznának az információk a Kádár-rezsim orgánumában. A lap megugorja a félretájékoztatás csimborasszóját, ugyanis csupa jó hírt közöl egy egész csokorral kedveskedve radioaktív esők által fürösztött olvasóinak:
A TASZSZ közleménye szerint a csernobili atomerőműnél és az erőmű környékén stabilizálták és folyamatosan ellenőrzik a radioaktív sugárzás mértékét.
„(…) a szokottnál nagyobb radioaktív koncentrációt mértek a skandináv országok felett, keddre azonban már lényegesen csökkent a koncentráció. Az NDK-ban kedden bejelentették, hogy a folyamatosan végzett mérések nem mutattak olyan radioaktivitási szintet, amely ártalmas volna az egészségre.”
A Magyar Távirati Iroda azt az értesülését hozta nyilvánosságra, hogy az Országos Meteorológiai Intézet és az Országos Polgári Védelem Meteorológiai Szakszolgálata folyamatosan végez műszeres légköri vizsgálatokat. Ezek a mérések hazánk légrétegeiben
a csernobili atomreaktorban keletkezett szerencsétlenség után sem mutatnak változást.
Feltámasztott áldozatok
Ezt követően heteken át egymásra licitálva közölt a párállami sajtó manipulatív, a valós kockázatokkal és történésekkel köszönőviszonyban sem álló információkat a csernobili katasztrófáról.
„Megállapították: a legfrissebb mérési adatok alapján a légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő, a mért értékek alig térnek el a mindennapi értékektől” – írta május 1-jén a Pest Megyei Hírlap.
Elhagyott játékbaba fekszik a gyermekágyak egyikén a csernobili zónán belül található Kopacsi falu elhagyott óvodájában 2015. szeptember 29-én, az ukrajnai Csernobil közelében. „Miféle robbanás?” (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)A lap csupa optimizmus: „A szakértők folyamatosan elemzik a meteorológiai körülményeket, az előre jelzett és várható változásokat, és az esetleg bekövetkező légköri szennyeződés valószínűségét. Megállapították, hogy a meteorológiai viszonyok függvényében a háttérsugárzás mértéke emelkedhet, de a várható legmagasabb szint esetén sem éri el a kritikus értéket.”
A Népszabadság lelkesedésében odáig ment, hogy – mint az a Beszélő című lap 1986-os 17. számából kiderül – még „fel is támasztott” két áldozatot. Ugyanis, míg az MSZMP hivatalos lapja 1986. június 6-án ezt írja: „Újabb sugárbeteg halt meg, ezzel 26-ra emelkedett az áldozatok száma”, a párt központi lapja nyolc nappal később, június 14-én ezt adja hírül: „A csernobili baleset következtében 24-en vesztették életüket”.
Kevésbé volt optimista a Szovjetunió végrehajtó hatalmának első számú vezetője: Mihail Gorbacsov (igaz, 20 év múlva, 2006-ban) úgy vélte, hogy
„a csernobili katasztrófa, még inkább, mint a peresztrojka elindítása, volt talán a Szovjetunió összeomlásának igazi oka”.
Miféle robbanás?
Mégis, az i-re a pontot Georgij Arbatov szovjet akadémikus tette ki. A Nyugaton a „Szovjetunió arca”-ként közismert, az amerikai tisztségviselőkkel való kapcsolattal is és a nyugati médiában való szerepléssel megbízott propagandista még a robbanás tényét is kétségbe vonta:
„A csernobili atomerőműben tűz ütött ki, nem volt robbantás, és nem ment végbe láncreakció”
— mondta Georgij Arbatov neves Amerika-szakértő vasárnap a BBC-nek adott telefoninterjújában. Arbatov egyébiránt határozottan bírálta a nyugati tömegtájékoztatási eszközöket, amiért olyan híreket terjesztettek, hogy több ezer, sőt több százezer áldozata, sebesültje van a balesetnek. Arbatov ugyanakkor azt mondta, hogy a nyugati kormányoknak követniük kellene Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter példáját, aki vasárnap arra figyelmeztetett, hogy az ilyen szerencsétlenséget ne használják fel szovjetellenes propagandacélokra – olvashattuk a Petőfi Népe 1986. május 5-i, Arbatov: Nem volt robbanás című cikkében.
A helyzet urai
A szovjet elvtársak szakértelmének dicséretében a különösen vonalas, Magyarország című hetilap is igyekzett az élre törni.
A lap 1986. május 4-i számában közölt csernobili Eseménydossziéban többek között ez áll:
„A Szovjetunió elegendő anyagi, tudományos és műszaki eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy maga számolja fel a szerencsétlenség következményeit. Gennagyij Udovenko, az Ukrán SZSZK állandó ENSZ-képviselője, beszámol arról, hogy a szovjet fél hivatalosan tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget a szerencsétlenségről. Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár a Dubinyinnal való találkozó után megelégedettségét hangsúlyozta afelett, hogy a szakértők urai a helyzetnek Csernobilban.”
Ezt azokban a napokban írják, amikor – mint arról az Atomarchive.com valós kronológiája is megemlékezik – éppen „folyékony nitrogént pumpálnak a halott reaktor alá, hogy azt lehűtsék. A 800 ezer munkás részvételével zajló takarítás céljai közé tartozik a szennyezett falvak buldózerrel történő elpusztítása, a háziállatok és haszonállatok kilövése, valamint hatalmas mennyiségű szennyezett talaj semlegesítése”. A közel egymillió, a helyszínre vezényelt szerencsétlen ember a mai napig ismeretlen mértékben szenvedett súlyos sugárfertőzést. Közülük ezrek haltak és halnak meg az akkor elszenvedett károsodások, a kialakult daganatos betegségek következtében.
Dolce vita
A Magyar Távirati Iroda, melynek anyagát a Népszabadság június 4-i száma is átvette, talán még Arbatov igyekezetén is túltéve számol be az újraéledő katasztrófahelyszínről. A tudósítás egy az egyben közli a Pravda, a szovjet központi lap lelkendezését:
„Csernobil utcáin – amelyek a kitelepítést követően teljesen kihaltak voltak –
most ismét élénk élet zajlik, működik a mozi, a kultúrház (itt kijevi vendégművészek szerepelnek).
Az övezetben dolgozók hordozható műszerekkel vannak fölszerelve, amelyek az embert érő sugáradagot mérik, s csipogással jelzik a veszélyes mértéket. Az emberek egészségét nem teszik ki ésszerűtlen kockázatnak, vannak körzetek, ahol csak távirányítású robotok dolgozhatnak. (…) Már ősszel, tehát a csernobili atomerőmű 4. blokkjában történt baleset után fél évvel elektromos energiát fog termelni az első és a második blokk” – derült ki a moszkvai Pravda MTI által ismertetett cikkéből. (Nyilván a helyszínre vezényelt, irdatlan mennyiségű építőmunkás okán zajlott az élet, az ott lakókat, akiknek azt hazudták, hogy csak három napra evakuálják őket, soha többé nem engedték vissza a városba – a szerk.)
Légi felvétel az elhagyott vidámparkról, 34 évvel a csernobili nukleáris baleset után, 2020. november 9-én az ukrajnai Pripjatyban. „Most ismét élénk élet zajlik” (Fotó: Patrick Ahlborn/DeFodi Images News/Getty Images)Mindeközben az emberek egészséget észszerűtlen kockázatnak ki nem tévő szovjet pártvezetés katonákat vezényelt a felrobbant reaktorblokkhoz, akiknek
megfelelő védőfelszerelés nélkül kellett eltakarítaniuk a romokat,
hogy hozzákezdhessenek a reaktor maradványait befedő betonszarkofág megépítéséhez.
A csernobili atomerőmű közvetlen közelében a katasztrófa utáni első napokban olyan magas volt a sugárzás szintje, hogy az elhárítási munkálatokban részt vevő egyik dolgozónak barnáról kékre változott a szeme színe – írta később a Szevodnya című ukrán napilap.
„Eddig 1800-an haltak meg”
„Tíz évvel az 1986-os csernobili atomkatasztrófa után az egykori sugárfertőzött zónákban élő emberek közül csaknem 300 ezer (fő) egészsége károsodott valamilyen formában, olvasható a párizsi székhelyű atomenergiai ügynökség jelentésében” – szemlézi a Magyar Polgári Védelem című lap 1996-os 8. száma.
A lap cikkén erőteljesen észlelhető, hogy időközben (1991-ben) az utolsó szovjet katona is elhagyta az ország területét, ahol a kommunista rezsim már 1989-ben összeomlott. A szaklap így fogalmaz az első tízéves évfordulón:
„A vártnál is előbb jelentkeztek az első pajzsmirigyrákos esetek, számuk most is növekszik. Ez a rákfajta elsősorban azok között ütötte fel a fejét, akik az atomszerencsétlenség idején ötévesnél fiatalabbak voltak. Az akkori szovjet jelentések szerint közvetlenül a robbanás után 31 ember halt meg, és 137 embert ért súlyos sugárfertőzés, de ezeket az adatokat nyugaton nem tartják hitelesnek. Ukrán adatok szerint eddig 1800-an haltak meg »Csernobil« miatt, amely az atomenergia békés felhasználásának mindmáig legnagyobb katasztrófája.”
Kiemelt kép: 1986. december 31-én készült felvétel a csernobili atomerõmûrõl, ahol ugyanebben az évben, április 26-án az atomerõmûvek történetének eddigi legsúlyosabb, nagy emberáldozattal járó katasztrófája történt – MTI FOTÓ