Michael Gloss egy kényelmes Washington környéki elővárosban nőtt fel. 17 éves korában kezdett el szembefordulni a szülei által vallott „közös értékekkel”. Szülei, Juliane Gallina – a CIA digitális innovációért felelős helyettes igazgatója – és Larry Gloss „hitetlenkedve és összetörten” fogadták tavaly júniusban a hírt, amelyet személyesen egy külügyminisztériumi tisztviselő közölt velük: fiuk meghalt Donyeck tartományban, ahol Oroszország 2014-ben támogatta a szakadár felkelést, majd 2022-ben nyíltan is megszállta a területet – közölte a Washington Post.
Addig nem is tudtak róla, hogy Michael Ukrajnában lenne – arról meg végképp nem, hogy az orosz hadsereg oldalán harcol.
Michael 2024. április 4-én vesztette életét „masszív vérveszteség” következtében egy tüzérségi támadás során – derül ki az orosz halotti anyakönyvi kivonatból. „Egy sebesült bajtárs megsegítésére futva halt meg. Ez annyira jellemző volt rá” – emlékezett vissza apja.
A CIA egy rövid közleményt adott ki pénteken:
„A CIA Michael elvesztését családi ügynek tekinti, és nem pedig nemzetbiztonsági kérdésnek. A CIA egész közössége gyászolja a családot.”
Bár a család decemberben tartott temetést Michael számára, halálának részletei – hogy az orosz hadsereg oldalán harcolva vesztette életét Ukrajnában – csak most pénteken kerültek nyilvánosságra az iStories nevű független orosz oknyomozó portál cikkéből.
Michael 2023-ban üzent a szüleinek WhatsAppon, hogy átlépte az orosz határt, mert találkozni akart ottani barátaival. Anélkül, hogy ők tudták volna, még abban a hónapban be is vonult az orosz hadseregbe – derítette ki az iStories, egy kiszivárgott orosz adatbázis alapján.
„Sosem merült fel, és nem is gyanítottuk, hogy a hadsereghez csatlakozna. Soha” – mondta az apja.
2023 decemberében az ukrajnai frontra vezényelték, ahol egy orosz katona szerint, aki a 137. Légideszant Ezrednél szolgált, Michael egy rohamcsapat tagja lett. Abban az időszakban az egység a Donyeck térségében, Szolidar városától északnyugatra állomásozott.
2024 elején, amikor az ukrán erők kimerültek és védekezésre kényszerültek, az oroszok fokozni tudták offenzívájukat, különösen Bahmut városának ostrománál.
Michael halálának napján az egysége Telegramon közölte, hogy előrenyomultak a környéken, kisebb rohamcsoportokkal és tüzérségi támogatással, annak ellenére, hogy a terepviszonyok és a helyzet kedvezőtlenek voltak.
Ralph Goff, a CIA volt európai és eurázsiai műveletekért felelős magas rangú tisztviselője szerint
több ezer amerikai ment Ukrajnába, hogy az ukránok oldalán harcoljon. Sokan közülük „háborús turisták”, akik gyorsan visszafordulnak az első modern tüzérségi és dróntámadás után, de körülbelül 2-3000 amerikai kitartóan harcol.
Eddig legalább 75 amerikai halt meg Ukrajna oldalán Meaghan Mobbs szerint, aki az R.T. Weatherman Foundation elnöke, amely nonprofit szervezetként az ott elhunyt amerikaiak maradványainak hazaszállításában segít.
Kiemelt kép: Michael Gloss (Forrás: X.com/The Washington Post)