Próbál fogást találni az EU: vizsgálatot indítottak Magyarország ellen az arcfelismerő kamerák miatt

| Szerző: Klusovszki Kíra
Újabb front nyílt az Európai Unió és a magyar kormány közötti politikai konfliktusban: az Európai Bizottság vizsgálatot indított Magyarország ellen, miután a kormány március közepén nemcsak betiltotta a Pride-rendezvényeket, hanem törvényt is módosított annak érdekében, hogy a rendőrség biometrikus, arcfelismerő kamerákat használhasson a résztvevők azonosítására.

A lépés nemcsak a jogvédő szervezetek és ellenzéki politikusok körében váltott ki felháborodást, de az unió svégrehajtó testületénél is komoly kérdéseket vetett fel, különösen az új, mérföldkőnek számító mesterséges intelligencia (MI) szabályozásának tükrében – értesült a Politico.

A magyar kormány a döntést azzal indokolta, hogy „meg kívánja védeni a gyermekeket az LMBTQ+ propagandától”. A kritikusok azonban politikai motivációt sejtenek a háttérben, ugyanis szerintük Orbán Viktorék az LMBTQ+ közösség megbélyegzésével próbálnak szélsőjobboldali szavazókat megszólítani.

Az Európai Bizottság szóvivője, Thomas Regnier a Politicónak úgy nyilatkozott:

jelenleg vizsgálják, hogy a magyar jogszabály megfelel-e az uniós MI-törvény előírásainak.

Különösen azt igyekeznek tisztázni, hogy a rendőrségi arcfelismerés valós időben történik-e – ami kifejezetten tilos –, vagy visszamenőleges képelemzésről van szó, amely bár megengedett, de szigorúan szabályozott, úgynevezett magas kockázatú kategóriába tartozik.

Az idén elfogadott MI-törvény tiltja a rendőrségnek a valós idejű biometrikus azonosítást, például a kamerák által rögzített élőképen keresztüli arcfelismerést, kivéve néhány, rendkívül szigorúan körülhatárolt esetet, mint például súlyos bűncselekmények nyomozása. Magyarország jelenlegi gyakorlata azonban túlmutat ezen:

Brando Benifei, az MI-törvény egyik társszerzője szerint a Pride-résztvevők biometrikus megfigyelése nyilvánvalóan sérti az új szabályokat.

„Az ilyen rendszerek nemcsak technikailag teszik lehetővé, hogy nyilvános térben az embereket hozzájárulásuk nélkül azonosítsák, de azt is kockáztatják, hogy érzékeny, személyes jellemzőkre – például szexuális irányultságra – vonjanak le következtetéseket” – fogalmazott a képviselő.

Jogvédők szerint a magyar hatóságok valószínűleg megpróbálják kijátszani a szabályokat, ugyanis a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) jogi szakértője, Remport Ádám szerint a rendőrség nem közvetlenül végzi az arcfelismerést, hanem a kamerafelvételeket továbbítja az Igazságügyi Szakértői Intézethez, ahol az azonosítás időeltolással történik. Ez technikailag kikerüli a valós idejű megfigyelés tilalmát, de továbbra is szigorú előírásokat kellene betartani, például hatásvizsgálatot készíteni, bírói jóváhagyást kérni, és jelenteni kellene a gyakorlatot az Európai Bizottságnak – vélekedett, hozzátéve: a probléma  az, hogy az utóbbi években komoly viták zajlanak Brüsszel és Budapest között épp a magyar bírói függetlenség kérdéséről, így kétséges, hogy ezek a garanciák valóban érvényesülnek-e.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke levelet kapott több mint húsz civil szervezettől, amelyek arra kérték az EU-t, hogy lépjen fel határozottan a magyar intézkedésekkel szemben.

Henna Virkkunen technológiai szuverenitásért felelős uniós alelnök április 14-én találkozott Palkovics Lászlóval, a frissen kinevezett magyar MI-kormánybiztossal, ám a bizottság nem árulta el, hogy az arcfelismerés kérdése szóba került-e a tárgyaláson. Palkovics, aki korábban innovációs miniszterként dolgozott, most az MI-törvény hazai végrehajtásáért  felelős – ideértve a megfelelő hatóság létrehozását is, amely jogosult lenne akár 35 millió eurós bírságot is kiszabni a jogsértésekre.

A mostani ügy valós tesztje lehet az uniós MI-törvénynek. Jogvédők szerint a szabályozás túl sok kiskaput hagyott nyitva, ami lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy technológiai eszközökkel sértsék az alapvető jogokat. „Most látjuk a konkrét következményeit annak, ami akkor történik, ha sikerül felhígítani bizonyos szabályozásokat” – tette hozzá Remport. Az Európai Bizottság hangsúlyozta: ha szükséges, nem haboznak lépéseket tenni.

Kiemelt kép: Budapest Pride (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még