„Úgy gondolom, Oroszország készen áll” – mondta Trump az újságíróknak egy orosz-ukrán megállapodásról szóló kérdésre válaszolva, majd kiemelte: sokak szerint Oroszország egész Ukrajnát meg akarta szerezni.
Kijelentette:
„Megállapodtunk Oroszországgal, és meg kell állapodnunk Zelenszkijjel is. Azt gondoltam, hogy Zelenszkijjel könnyebb lesz megegyezni. Eddig nehezebb volt, de ez rendben van”.
Amikor egy újságíró megkérdezte Trumpot, hogy vajon elismerné-e Oroszország szuverenitását a Krím fölött, az elnök így válaszolt: „Nincsenek kedvenceim. Nem akarok kedvenceket. Azt akarom, hogy létrejöjjön a megállapodás.”
Trump nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy találkozik Zelenszkijjel Ferenc pápa szombati temetésén, ahol a világ számos vezetője jelen lesz. Az interjúban azt mondta: még nem tudja, hogy az ukrán elnök jelen lesz-e a római eseménye (Zelenszkij egyébként jelezte, hogy ott lesz a temetésen – a szerk.), majd rátért arra, hogy Zelenszkijnek a háborúra kellene koncentrálnia, mivel hetente összesen 5000 ukrán és orosz katona meghal a háborúban – közölte az AP News.
Kapcsolódó tartalom
Trump szerdán Truth Social közösségi oldalán kritikát fogalmazott meg az ukrán elnök irányába, aki elutasította a Krím-félsziget átengedését az oroszoknak: „Az olyan uszító kijelentések, mint amilyet Zelenszkij most tett, csak tovább nehezítik a háború lezárását. Nincs mire büszkének lennie! Ukrajna helyzete súlyos — vagy békét köt, vagy harcol még három évig, mielőtt elveszíti az egész országot”
Szintén szerdán J.D. Vance amerikai alelnök ismét figyelmeztette a háborúzó feleket: az Egyesült Államok ki fog vonulni a közvetítői szerepből, ha Oroszország és Ukrajna nem jut megállapodásra, ezzel megismételve Trump és Marco Rubio külügyminiszter múlt heti kijelentéseit.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök újságírókhoz beszél, miután aláírta a kiáltványt az Ovális Irodában, a Fehér Házban 2025. április 17-én (Fotó: Getty Images)