A britek szerint komoly előrelépés történt a háború lezárása érdekében a londoni tárgyalásokon

| Szerző: Kertész Ákos
A brit külügyminisztérium szerint az ukrajnai rendezésről tartott szerdai londoni nemzetközi egyeztetésen jelentősen közeledtek az álláspontok a további lépések ügyében.

A találkozón a londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője, Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter, Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter, valamint a francia, a német és az amerikai kormány képviselői vettek részt.

A brit külügyminisztérium szerda esti beszámolója

konkrét eredményeket nem említ, de úgy fogalmaz, hogy a múlt heti párizsi egyeztetés folytatásaként újabb intenzív tárgyalási forduló zajlott Londonban.

A tájékoztatás szerint a megbeszélés összes résztvevője megerősítette, hogy erőteljesen támogatja Donald Trump amerikai elnök elkötelezett törekvését az ukrajnai vérontás megállítására és az igazságos, tartós béke megteremtésére.

A szerdai londoni tárgyalás produktív és sikeres volt, és komoly haladást sikerült elérni a következő lépések ügyében kialakítandó közös álláspont elérése felé – áll a brit külügyminisztérium beszámolójában.

A találkozó a tervezettnél alacsonyabb szintű volt, mivel az eredeti tervekkel ellentétben sem Marco Rubio amerikai külügyminiszter, sem Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott nem volt jelen.

Witkoffot a Kreml bejelentése szerint a héten ismét Moszkvába várják, ahol várhatóan fogadja őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az amerikai küldöttséget Donald Trump ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg vezette a szerdai londoni megbeszélésen.

Marco Rubio a találkozó előtt telefonon beszélt David Lammy brit külügyminiszterrel, a londoni értekezlet vendéglátójával, és a megbeszélés utáni rövid nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy átütemezi nagy-britanniai látogatását „a következő hónapokra”. Lammy az amerikai külügyminiszterrel tartott telefonbeszélgetés után kijelentette, hogy a londoni találkozó az ukrán, a brit és az euro-atlanti biztonság szempontjából így is kritikus jelentőségű.

John Healey brit védelmi miniszter a szerdai találkozó előtt, a londoni alsóház képviselőinek tartott beszámolójában megerősítette, hogy

Nagy-Britannia az idén minden eddiginél nagyobb, 4,5 milliárd font (2150 milliárd forint) értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának, és ennek részeként a minap bejelentett 200 millió fontos csomag szállítása a következő egy hónapban megkezdődik.

Healey szerint ez a szállítmány radarrendszereket, harckocsik ellen bevethető aknákat és több százezer drónt tartalmaz.

Kiemelt kép: Jens Plotner német nemzetbiztonsági tanácsadó, Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter, Emmanuel Bonne, a francia elnök diplomáciai tanácsadója, Andrij Jermak ukrán elnöki kabintetfõnök, Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter és Jonathan Powell brit nemzetbiztonsági tanácsadó (b-j) a párizsi elnöki rezidencián, az Elysée-palotában folytatott tárgyalásai után, 2025. április 17-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin)

Ajánljuk még