Lemond a Világgazdasági Fórum vezetéséről a 88 éves Klaus Schwab – írja a Reuters. Az 1971-ben alapított szervezetnek a svájci Davosban megrendezésre kerülő éves üléseit világszerte nagy érdeklődés szokta követni, mivel a világ vezető politikusai és gazdasági szereplői szoktak rajta részt venni. Többek között emiatt – ahogy ezt a Reuters is megjegyzi – a szervezet a globalizáció szimbólumaként vált szélesebb körben ismertté. A Mandiner hozzáteszi,
a szervezet Schwab vezetése alatt dolgozta ki a „Nagy Újraindítás” (The Great Reset) névre keresztelt forgatókönyvet-javaslatcsomagot.
Ebben a szerzők a világgazdaságnak a koronavírus-járvány utáni új alapokra helyezéséről írnak, azonban több összeesküvés-elméletnek nyilvánított elgondolás kapott szárnyra a javaslatcsomag nyomán azok részéről, akik a COVID-19 miatt bevezetett intézkedésekkel szemben ellenérzéseiket fejezték ki.
A davosi fórumot ezenfelül is érték folyamatosan kritikák az alapítás óta eltelt több mint 50 év során.
A hírügynökség idézi a Wall Street Journal tavalyi tényfeltáró cikkét, amelyben a szervezeten belül tapasztalható mérgező irodai kultúra nagyfokú jelenlétével foglalkoztak. Ezenkívül a WEF hitelét jelentős mértékben rontották az olyan globális válságjelenségek, mint a 2008-as pénzügyi válság, ahogy a 2022-ben kirobbant orosz-ukrán háború hatására bevezetett amerikai protekcionista kereskedelem-politika – írja a Reuters. Hozzáteszik,
több elemző is hanyatlásban lévő intézménynek tekinti a Világgazdasági Fórumot.
A szervezet nem közölte részletesen Klaus Schwab távozásának okait, ugyanakkor arról tájékoztatott: Peter Brabeck-Letmathe alelnököt nevezték ki a szervezet átmeneti elnökének.
Kiemelt kép: Klaus Schwab német közgazdász, a Világgazdasági Fórum alapító ügyvezető elnöke egy 2024-es felvételen. A Világgazdasági Fórum 2025. április 21-én jelentette be, hogy Schwab távozik a szervezet éléről (Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Gian Ehrenzeller)