Az édességek kiosztása után az intézmény sajtóközleményben határolódott el az esettől, és bocsánatot kért a szülőktől – írta a Szabad Magyar Szó. „Sajnálatunkat fejezzük ki és elnézést kérünk a szülőktől a félreértésért. Intézményünkbe húsvéti üdvözletet és Aleksandar Vučić aláírását tartalmazó nyalókák érkeztek, amelyek kiosztásra kerültek a gyerekek körében” – áll a közleményben.
A nyilatkozat szerint a nyalókákat az óvoda egyik konyhása vette át egy ismeretlen személytől, aki pontosan annyi darabot adott át, ahány gyerek aznap az intézményben tartózkodott.
A csomag átadásakor az illető kijelentette, hogy az édességek az óvodásoknak készültek.
Az ügy komolyabb szintre emelkedett, miután felmerült a gyanú, hogy az akció mögött politikai szándék húzódik meg. Az óvoda vezetősége jelezte, hogy az ismeretlen személy kilétét nem ismerik, és nemcsak az intézmény, hanem a Szerb Haladó Párt (SNS) zombori szervezete számára is ismeretlen volt az illető.
Az esetről készült felvételeket átadták a rendőrségnek.
Az ügy kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.