Donald Trump nagy dilemma előtt áll. Eddigi megnyilatkozásaiból úgy tűnik, még nem döntötte el, hogy további engedményeket tesz-e Oroszországnak, vagy a kezdeti türelem elfogyta után keményebben lép fel Moszkvával szemben. Ám nemcsak az Egyesült Államok elnöke, hanem a külpolitikai véleményformálók is megosztottak a kérdésben. A napokban az American Conservative és a Foreign Affairs tekintélyes amerikai lapok fogalmazták meg véleményeiket, és nehéz eldönteni, hogy melyik félnek megalapozottabbak az érvei és következtetései.

Egyszer már megtörtént

A vita tétje nem kevesebb, mint az Egyesült Államok hosszú távú külpolitikai mozgástere. Egyes realisták szerint még van lehetőség arra, hogy Moszkvát leválasszák Pekingről – kihasználva a belső feszültségeket és a stratégiai érdekellentéteket közöttük. Mások – köztük a Foreign Affairs szerzői – viszont úgy látják: ez az elképzelés egy illúzió, mellesleg nagyon veszélyes. A talány nem csupán egy rövid távú taktikai kérdés, hanem egy évtizedekre meghatározó stratégiai vízválasztó. A téma azért is nagyon megosztó, mert nemcsak arról van szó, hogy az Oroszországgal való megbékélés előmozdítja-e az USA érdekeit, hanem egy világnézeti alapú értékválasztásról is.

A Szovjetunió és Kína szövetségének széthullását egyszer már előmozdította és kihasználta az Egyesült Államok. Az 1971-ben induló Nixon–Kissinger-féle diplomáciai nyitás során az Egyesült Államok sikeresen ékelődött be a kínai–szovjet ellentét kihasználva. Most pedig egy fordított forgatókönyv valósítható meg. Moszkvát kellene eltávolítani Kínától.

Csakhogy a történelmi párhuzam sokak szerint téves. A hetvenes években ugyanis Peking és Moszkva már eleve szemben álltak egymással, míg ma a két hatalom stratégiai partner, gazdasági, diplomáciai és ideológiai síkon is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírásával díszíti az Oroszországot Kínával összekötő Szibéria Ereje gázvezetéket. A vezeték 2019 óta szállít földgázt Kínába (Fotó: MTI/AP/Elnöki sajtószolgálat/RIA Novosztyi/Alekszej Nyikolszkij)

Moszkva szándékai a döntőek

Az Oroszországgal a kiegyezést szorgalmazó tábor szerint Moszkva jelenlegi kereskedelmi és technológiai függése Pekingtől – különösen az energiaexport területén – már most is kezd kényelmetlenné válni Moszkva számára. A kínai dominancia nem csupán gazdasági, hanem geopolitikai jelentőségű is. Orosz szemszögből nézve egy amerikai közeledés, akár szimbolikus gesztusokkal, akár szankciók részleges feloldásával, esélyt adhatna egy újfajta egyensúlyi helyzet kialakítására, ahol Moszkva senkire sincs egyoldalúan ráutalva.

A kiegyezést morális alapon ellenzők szerint Moszkva függése már nem csupán kényszer, hanem tudatos stratégiai választás eredménye. Moszkva és Peking közös érdeke a nyugati hegemónia gyengítése, és ebben a törekvésben egymás nélkül nem mennek sokra. Putyin nem egy racionális egyensúlyozó, hanem mélyen nyugatellenes vezető, aki a Nyugat gyengülését saját rendszerének túlélési garanciájaként értelmezi – érvelnek az ellenzők.

Mit nyerhet Amerika?

Trump elnök előtt álló kérdés nem arról szól, hogy szabad-e Moszkvával egyezkedni, hanem hogy érdemes-e. Hogyan lehet ez kifizetődő? A realista, érdekalapú álláspont képviselői szerint egy orosz–kínai egységfront az USA stratégiai rémálma. Ha ennek a tengelynek akár csak egy kicsit is megbomlik az egysége, az csökkenti az amerikai nyomásgyakorlás költségeit Ázsiában és Európában egyaránt. Moszkva stratégiai önállósága nemcsak a kínai terjeszkedésre jelentene korlátot, hanem új lehetőségeket nyitna például Észak-Korea, Közép-Ázsia vagy India ügyében.

Ám a másik oldal szerint ez nem több geopolitikai fantáziálásnál. Az USA nem tud – és nem is akar – Oroszországnak olyan gazdasági vagy politikai garanciákat nyújtani, amelyek versenyképesek lennének a kínai támogatással. Oroszország nem képes valódi ellensúlyt képezni Kínával szemben. A hadserege Ukrajnában kimerült, a gazdasága gyenge, és semmilyen érdemi hozzájárulást nem tudna tenni az Egyesült Államok távol-keleti stratégiájához. Ráadásul Moszkva csak addig egyensúlyozna, amíg saját érdeke azt diktálja. Ha ez az út következne be, az súlyos következményekkel lenne a transzatlanti szövetségre nézve is. Az európai partnereket, különösen a keleti tagállamokat, akik Ukrajna miatt mélyen bizalmatlanok Moszkva irányában, végleg elfordulhatnak az Egyesült Államoktól.

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a kétoldalú megbeszélésük kezdetén az oszakai G20-csúcstalálkozón, 2019. június 28-án. A két elnök ekkor találkozott legutóbb (Fotó: MTI/EPA/Mihail Klimentyev)

Ha az USA valóban megkísérli Oroszország leválasztását, Pekingnek vannak eszközei amelyekkel megpróbálhat közbeavatkozni. A kínai–orosz partnerség elmélyítése, például a Szibéria Ereje 2 gázvezeték építésének felgyorsítása, a technológiai együttműködés bővítése vagy a BRICS-en belüli intézményi integráció mind válaszlépések lehetnének. Az American Conservative írása szerint éppen ezért lenne fontos, hogy Washington legalább alternatívát kínáljon – de e téren egyelőre nincs konkrét amerikai javaslat.

A világrend jövője múlik a döntésen

Egyértelműen látszik, hogy mindkét tábornak erős érvei vannak. Ma már világosan látszik, a világ megszűnt egypólusúnak lenni, az Egyesült Államok elvesztette a világ feletti kizárólagos dominanciáját. Az USA csak akkor maradhat továbbra is a legbefolyásosabb szereplő, ha nem válogat ideológiai szűrőn keresztül, hogy kivel barátkozik, hanem minden kínálkozó előnyt igyekszik ügyesen kiaknáz a saját javára.

Az előnyöket keresve újra lehet értékelni, hogy melyik állam esik a barát és melyik az ellenség kategóriájába. Ha Oroszország lekerülne az ellenségek listájáról az messze ható következményekkel járna. Egy Putyinnal kötött alku Ukrajnát biztosan elidegenítené, azonban Európában egyre több olyan állam van, amiben az Oroszországgal megbékélést szorgalmazó erők befolyása egyre inkább nő, így elképzelhető, hogy végül elfogadnák a változást.

A két álláspont nem békíthető össze, egyértelműen választani kell. Az egyik út a geopolitikai lehetőségek óvatos kiaknázását szorgalmazza, a másik az új stratégiák keresését erkölcsi árulásnak tekinti. Attól függetlenül, hogy végül Trump hogyan dönt, a másik fő kérdésnek az tűnik, hogy vajon Oroszország egyáltalán akar-e és képes-e önállóbb utat járni Kínától – vagy már végleg a kínai orbitális pályára került.

Az Ukrajnával kapcsolatos rendezés eredménye minden egyéb tényezőtől beszédesebb lesz, és jól fogja mutatni, hogy  világpolitikában nincsenek örök szövetségek, csak változó érdekek és átmeneti egyensúlyok. Ha olyan alku születik, amelyben Moszkva elégedetten távozik, az mutatni fogja, hogyan döntött Amerika.

Annyi biztosnak tűnik, hogy a geopolitikai pillanat egyszeri és megismételhetetlen. Ha nem él vele Washington Trump elnöksége alatt, könnyen lehet, hogy később már nem is lesz rá alkalom.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök kezet fognak megbeszélésük után, 2024. május 16-án (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov)