Cikkünket utólag pontosítottuk frissebb információk alapján!
A Reuters hírügynökségnek a Sky News és az Associated Press jelentései alapján készített összefoglalója szerint
egy mintegy ötszáz utast, köztük nőket és gyerekeket szállító, fából készült motoros hajó gyulladt ki a Kongó-folyón.
A tüzet az egyik utas okozta, miután főzni akart a hajó fedélzetén – mondta az AP-nek nyilatkozva Compétent Loyoko folyami biztos. Elmondása szerint számos utas, közöttük nők és gyerekek úgy lelték halálukat, hogy vízbe ugrottak, de nem tudtak úszni.
A Sky News jelentése szerint mintegy száz, vízből kimentett túlélőt és égési sérülteket egy rögtönzött ellátóhelyre, illetve a legközelebbi város, Mbandaka kórházába szállították. A halottak száma a jelenlegi ismeretek szerint 148, és sokakat egyelőre eltűntként tartanak nyilván.
A Kongói Demokratikus Köztársaság gyakoriak a hajóbalesetek, mivel a folyó menti falvak közötti közlekedés legfőbb eszközei a régi, fából készült hajók, amelyek gyakran a kapacitásukat messze meghaladó mértékben vannak megterhelve.
2024-ben legkevesebb 78 ember fulladt meg, miután felborult egy 278 utast szállító hajó a Kivu-tavon, az ország keleti határán. Egy másik, tavaly decemberi katasztrófában legkevesebb 22 ember halt egy folyami hajó elsüllyedésekor.
Frissítés: kevesebben halhattak meg, mint amiről eddig tudni lehetett
A hivatalos veszteségmérleg szerint a korábban a sajtóban megjelent számnál sokkal kevesebb, 33 ember vesztette életét – közölte szombaton Yves Balo, Mbandaka város polgármestere az MTI szerint. Pénteken a helyi média különböző tisztségviselőkre hivatkozva még azt jelentette, hogy legkevesebb 148-an haltak meg a balesetben, és sokakat még keresnek.
Yves Balo szerint a tragédia helyszínén jó ideig zavarodottság uralkodott, és emiatt láttak napvilágot a sokkal magasabb számú halálos áldozatról szóló hírek.
A hivatalos adatok szerint 33 ember halt meg, és 195 ember túlélte a szerencsétlenséget, közülük 22-t égési sérülésekkel kórházban kezelnek.
A kiemelt kép illusztráció, a felvétel még 2015. december 9-én készült a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában egy áradás idején. Fotó: Junior Kannah/AFP.