A Vatikán bejelentette: Ferenc pápa is ott lehet a húsvétvasárnapi áldáson

| Szerző: Bereznay István
A szentszéki sajtóközpont bejelentette, hogy a betegsége után lábadozó Ferenc pápa húsvét vasárnap jelen kíván lenni a Szent Péter téren az ünnepi misét követő Urbi et Orbi áldáson – számolt be az MTI.

A Szentszék szombat délután közölte a húsvéti mise rendjét, amelyben Ferenc pápa jelenléte fel van tüntetve a szertartást követő Urbi et Orbi áldáskor. A szentszéki sajtóközpont kiegészítése szerint

az egyházfő jelen kíván lenni a Róma városához és az egész világhoz intézett latin nyelvű áldáson, amelyet a pápa húsvét vasárnap délben oszt a hagyományos ünnepi üzenet elhangzása után.

Vasárnap délelőtt Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika nyugalmazott főpapja mutatja be a Szent Péter téren az ünnepi misét. A hagyomány szerint délben a pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el húsvéti beszédét, amelynek állandó témája a béke, majd latinul Urbi et Orbi áldást ad.

A Vatikántól származó információk szerint a pápa beszédét más fogja felolvasni, de Ferenc pápa mondhatja el az áldás bevezető sorait a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál.

A Szent Péter térre több tízezres tömeget várnak – hívőket és turistákat –, akik Ferenc pápát akarják látni és hallani.

A pápa március 23-án távozott a Gemelli kórházból. A nagyhéten a bíborosi testület általa kijelölt tagjai vezették a szertartásokat. Ferenc pápa egyedül virágvasárnap jelent meg a Szent Péter téren rövid időre, valamint nagycsütörtök délután a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönt kereste fel, ahol rabokkal találkozott.

Szombat este a Szent Péter-bazilikában tartják a virrasztást Giovanni Battista Re, a bíborosi testület dékánja vezetésével. A vigília a Szent Péter-bazilika előcsarnokából indul, ahol megáldják a tüzet, majd előkészítik a húsvéti gyertyát, vagyis keresztet vésnek bele, az alfa és az ómega görög betűt és az idei évszámot. Azt követően a gyertyát meggyújtják.

Papok és hívők a bazilika főhajóján az oltárig haladnak. A hívőkkel teli Szent Péter-bazilika teljes csendben és sötétben lesz, csak a jelen levők kezében tartott levő gyertyák világítják meg. Amikor felkapcsolják a fényeket, megszólalnak a bazilika harangjai, és visszaindulnak Rómából a világ templomaiba, amelyek az utóbbi három napban némák voltak. A szertartáson három felnőttet, két olaszt és egy albánt a keresztség szentségében részesítenek.

Kiemelt kép: Ferenc pápa (k) a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyén, ahonnan elmondja hagyományos húsvétvasárnapi üzenetét és Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) áldását 2023. április 9-én. MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci.

Ajánljuk még